Budapest, VIII. kerület, Kerepesi út 37
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
VIII. kerület, Kerepesi út 37
Az egykori Ferenc József laktanya falán volt elhelyezve.

Felállítás1919. június

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sila
2015.05.13. 11:57
A Tanácsköztársaság ’dicsőséges 133 napja’ kevés volt ahhoz, hogy maradandó változásokat idézzen elő a köztéri alkotások tekintetében. Igény és szándék viszont lett volna a köztéri művészet átalakítására. Ezt bizonyítja az 1919. május 1-ei ünnepség, amikor is Budapest valamennyi közéri alkotását vörös drapériába csomagolták és munkásmozgalmi ihletésű, gipsz szobrokat állítottak fel előttük. De ezek csak ideiglenes alkotások voltak.
Véglegesnek szánták viszont azokat az emléktáblákat, melyek a laktanyák átnevezésekor avattak fel. 1919. március 27-én Pogány József hadügyi népbiztos a következő rendeletet adta ki: „A régi hadsereg az uralkodó osztályok érdekeit szolgálta. A kaszárnyákat tehát császárokról, főhercegekről és tábornokokról nevezték el. A vörös hadsereg a proletárság hadserege. A kaszárnyákat tehát a munkásmozgalom és a szocializmus nagy vezéreiről nevezzük el. … A régi felírásokat minden laktanyáról le kell szedni. Minden laktanyában emléktáblát kell elhelyezni az új név viselőinek méltatásával. A névadást ünnepséggel kell felavatni.” - http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0024/2906.html
Így nevezték át a Ferenc József laktanyát Marx laktanyára. Az emléktábla felavatására 1919 júniusában került sor. Az avatóbeszédet, „forradalmi szellemtől átitatva”, Szántó Béla hadügyi népbiztos tartotta.
A fekete márványból készült emléktábla felirata a következő volt:

„VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK”

Alatta Marx domborműve volt látható, ez alatt pedig a következő feliratok voltak olvashatók:

„A GYŐZELMES PROLETÁR FORRADALOM EMLÉKÉRE / BUDAPEST 1919. ÉVI MÁRCIUS 21-ÉN

VAGY ELPUSZTULUNK MIND AZ UTOLSÓ SZÁLIG / VAGY EZ A MI HITÜNK VALÓSÁGGÁ VÁLIK!”

„Ez a két sor Ady gyönyörű verséből vett büszke idézet díszeleg a Marx laktanyában leleplezett Marx emléktábla alsó végén, mely a magyarországi proletáriátus hivatása is” – számolt be róla a korabeli sajtó. http://www.huszadikszazad.hu/1919-junius/bulvar/marx-emlektabla-leleplezese
Bár nem vagyok Ady szakavatott ismerője, de ilyen idézetet nem találtam tőle. Viszont találtam ezt:
„Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, / Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.” (Fölszállott a páva)
Úgy látszik, hogy az ”Ady gyönyörű verséből vett büszke idézet” nem felelt meg igazán ’a forradalmi szellemtől átitatott’ elvtársaknak, ezért némi revideálást végeztek rajta. De hiába a nagy igyekezet, az emléktábla csak néhány hónapig maradhatott a helyén, mert jött Horthy a fehér lovon…
Források:
Vasárnapi Ujság 66. évfolyam 25. szám 290. oldal
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00023/voros.html
http://www.huszadikszazad.hu/1919-junius/bulvar/marx-emlektabla-leleplezese
http://budapestcity.org/02-tortenet/Pest-tortenete/katonai-letesitmenyek-hu.htm

Sila műlapja


Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Marx-emléktábla" c. alkotás fotói

Kép az avatásról.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205666
Forrás
Vasárnapi Ujság 66. évfolyam 25. szám 290. oldal
Feltöltve
2015.05.13. 11:39
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.13. 11:39
Archív felvétel
Kép az avatásról.

"Marx-emléktábla" c. alkotás fotói

Kép az avatásról.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288154
Forrás
http://kommunizmusaldozatai.kormany.hu/download/9/3b/41000/1_marxszobor_ideologia_kep.jpg
Feltöltve
2017.08.24. 21:17
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 17.08.24. 21:17
Archív felvétel
Kép az avatásról.

"Marx-emléktábla" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205668
Forrás
postcards.hungaricana.hu
Feltöltve
2015.05.13. 11:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.13. 11:41
Archív felvétel
Képeslap.

Adalék vagy máshol

"Marx-emléktábla" c. alkotás fotói

Képeslap a Ferenc József laktanyáról.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
205667
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.05.13. 11:40
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.13. 11:40
2014. augusztus
Képeslap a Ferenc József laktanyáról.
Összesen 4 fotó

Műlap története

16.11.04. 21:54
A "Marx-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.05.13. 11:57
Sila publikálta "Marx-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.