Beethoven és a Halhatatlan Kedves

Martonvásár, Emlékezés tere
További képek a Fotólistában

Martonvásár
Emlékezés tere
Az Emlékezés tere Budai út felé eső részén, a szökőkút mögötti területen

Felállítás2015. május 1.

Göröntsér Vera
2015.05.01. 18:48
Jól működik az "eseményfigyelő", köszönet érte!
Minden, ami zene! Beethoven neve vonzerő. Ám, ahogy az alkotás címéből is kiderül, itt a zene mellett titkos magánéleti szálak vonulnak. Valamikor olvastam a Halhatatlan kedves című könyvet, ezzel szemben nem láttam az azonos című filmet. Mindkettő azt boncolgatja, hogyan is alakult a nagy zeneszerző kapcsolata a Brunszvik testvérekkel, akiknek zenei nevelését rá bízták.
Amit nem tudtam – talán átsiklottam rajta – a nagy zeneszerzőt milyen kisebbségi érzések gyötörték már gyerekkorától. Mivel "szakmai adalék", el kell, mondjam (elhangzott, szavait idézték), azt mondta magáról, olyan, mintha egy szobrász elkezdett volna egy szobrot mintázni, de félbehagyta. Ennek tudta be örökké lázongó hajfürtjeit, de egyéb testi adottságai is zavarták.
Amit tudtam, voltak kételyek, a testvérpár melyik tagjához vonzódott tanáruk, hiszen ezt lebegteti a könyv is. Ahogy hallom, tudósok megállapították, hogy Beethoven nem is a többnyire feltételezett Terézbe, hanem húgába, Josefinbe volt szerelmes. Hozzá írta három részletben fennmaradt és halála után megtalált levelét, ami a kutatás alapja volt http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/beethoven/halhatatlan.html

A szobor pedig ezt a bizalmas kettőst mutatja meg, éppen tanítás közben, de legalábbis, ahogy a "mester" a stilizált zongorán, heves mozdulatokkal játszik, a "kedves" pedig (gyönyörű, fiatal nő, korabelinek is mondható, finoman díszes ruhában, de mégis mai arccal/sminkkel?) kicsit kacéran, támaszkodva figyel rá.

A szobor létrejötte és az avatás:
Az alkotás az NKA támogatásával (és még sok egyéni és vállalkozói hozzájárulással) jöhetett létre. Abból a pályázati keretből, amely nagy összeget áldoz arra, hogy önkormányzatok településük szépítéséhez pénzt igényelhessenek köztéri alkotás megvalósításához. A kritérium: semmi politika! Sajnos, mint szembesültem vele, az avató beszédre nincs ilyen szabály.
Martonvásár két testvérvárosának zenekarát és saját zeneiskolájának tanulóit vonultatta fel, hogy az ünnepélyen bemutassák Beethoven életét. Három himnusz hangzott el, és az életrajz részleteit ismertető négy fiatalt tanárnőjük kísérte. Műsorukat a Für Elise zárta https://www.youtube.com/watch?v=e4BysqPWgfc
Források:
http://www.martonvasar.hu/news.php?readmore=831
Avató beszédek és ld. a szöveg közti linkeket is.

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204391
Feltöltve
2015.05.01. 17:29
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:29

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204385
Feltöltve
2015.05.01. 17:21
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:21

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204386
Feltöltve
2015.05.01. 17:22
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:22

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204387
Feltöltve
2015.05.01. 17:24
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:24

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204389
Feltöltve
2015.05.01. 17:25
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:25

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204390
Feltöltve
2015.05.01. 17:25
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

204388
Feltöltve
2015.05.01. 17:24
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:24

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204392
Feltöltve
2015.05.01. 17:30
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:30

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204393
Feltöltve
2015.05.01. 17:30
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

204456
Feltöltve
2015.05.01. 22:25
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 22:25

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204395
Feltöltve
2015.05.01. 17:30
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:30

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204396
Feltöltve
2015.05.01. 17:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Nagy János)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.01. 17:31

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Versenyfutás az idő-járással.
Avagy: a szél majdnem előavatást végzett.
Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204448
Feltöltve
2015.05.01. 22:00
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.01. 22:00
Versenyfutás az idő-járással.
Avagy: a szél majdnem előavatást végzett.

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204449
Feltöltve
2015.05.01. 22:02
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.01. 22:02

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204450
Feltöltve
2015.05.01. 22:03
Képinfó
Alkotó a képen
(Nagy János)
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.01. 22:03

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204451
Feltöltve
2015.05.01. 22:04
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.01. 22:04

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204452
Feltöltve
2015.05.01. 22:05
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.01. 22:05

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204447
Feltöltve
2015.05.01. 21:30
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.05.01. 21:30

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
204445
Feltöltve
2015.05.01. 21:25
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ42/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.05.01. 21:25

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
213829
Feltöltve
2015.08.03. 17:34
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.08.03. 17:34

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
213830
Feltöltve
2015.08.03. 17:35
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.08.03. 17:35

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
213831
Feltöltve
2015.08.03. 17:35
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.08.03. 17:35

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
213832
Feltöltve
2015.08.03. 17:36
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.08.03. 17:36

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
213833
Feltöltve
2015.08.03. 17:40
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.08.03. 17:40

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
423350
Feltöltve
2020.11.07. 18:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.07. 18:17

423351

423352
Feltöltve
2020.11.07. 18:17
EXIF információk...
Apple / iPhone 8
ƒ9/5 • 1/941 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.07. 18:17

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
423353

423354
Feltöltve
2020.11.07. 18:19

Ády 20.11.07. 18:19

423355

423356

529288
Feltöltve
2023.06.19. 05:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/250 • 26.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.19. 05:17

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
529289
Feltöltve
2023.06.19. 05:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/200 • 14.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.19. 05:17

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
529290
Feltöltve
2023.06.19. 05:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/250 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.19. 05:17

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
529978
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2023.06.26. 12:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 92.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.26. 12:41
2018. október

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
529979
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2023.06.26. 12:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 62.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.26. 12:41
2018. október

Adalék vagy máshol

"Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. alkotás fotói

A szobor melletti pad...
Alkotó
Település
Martonvásár
Feltöltő
Azonosító
530262
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2023.06.26. 20:48
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/400 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.26. 20:48
2018. október
A szobor melletti pad...
Összesen 37 fotó

Műlap története

23.06.26. 20:48
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
23.06.26. 12:41
2 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
23.06.25. 13:02
Megérintettem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" alkotást
23.06.19. 05:17
3 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
23.05.09. 14:24
Megérintettem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" alkotást
20.11.07. 18:19
3 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
20.11.07. 18:17
4 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
19.07.30. 16:21
Megérintettem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" alkotást
18.10.23. 14:02
Megérintettem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" alkotást
15.08.03. 17:40
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.08.03. 17:36
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.08.03. 17:35

15.08.03. 17:34
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 22:05
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 22:03
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 22:00
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 21:30
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" műlaphoz
15.05.01. 18:48
Göröntsér Vera publikálta "Beethoven és a Halhatatlan Kedves" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.