Budapest, VII. kerület, Dohány utca 28

Alternatív, helyi címek:A Dohány utca 28. szobrai
Angol cím:Two ancient Women

Budapest
VII. kerület, Dohány utca 28
A Kazinczy utca sarkán, a szobrok viszont a Dohány utcai fronton középen

Felállítás1872

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2015.04.10. 23:32
Sáfránysárga színével meghatározó épülete a Dohány utcának ez az 1872-ben épített, két bejárattal is bíró hatalmas bérház. A Deutsch Antal számára emelt háromemeletes ház temérdek értékes részlettel bír (elég kiemelni a fából készült zárterkéllyel díszített dekoratív sarokmegoldást), és szinte utolsó hírmondója lehet az utca XIX. századi hangulatának.

A második emeleti ablak két oldalán elhelyezett, antik hatású női szobrok tovább emelik a ház fényét. Állapotuk, koruk dacára aránylag kielégítő, bár a bal oldali alak karjai erősen 'roncsolódtak'. Színük illeszkedik a frissen felújított homlokzat ablakkereteihez és oszlopaihoz.

2005 óta műemlék!
Források:
Perczel Anna: Védtelen örökség

Feles Elek műlapja

Kapcsolódó
Flóra istennő

Cím alapján hasonló

"Antik szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201733
Feltöltve
2015.04.10. 23:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.10. 23:01

"Antik szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201734

201735
Feltöltve
2015.04.10. 23:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.10. 23:02

"Antik szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
201736
Feltöltve
2015.04.10. 23:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.10. 23:03
Összesen 4 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem az "Antik szoborpár" alkotást
18.03.28. 15:08
Megérintettem az "Antik szoborpár" alkotást
16.12.29. 15:02
Megérintettem az "Antik szoborpár" alkotást
16.12.29. 15:02
Megérintettem az "Antik szoborpár" alkotást
16.03.14. 15:19
Megérintettem az "Antik szoborpár" alkotást
15.04.10. 23:32
Feles Elek publikálta "Antik szoborpár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.