Attila a hunok fejedelme

Nyíradony, Millennium sétány

Nyíradony
Millennium sétány
A rendezvénycsarnok és a víztorony között

Felállítás2013. június 4.

Nyul Imre
2015.04.02. 23:53
Nyíradony "hegyén", a Harangi Imre Rendezvénycsarnok előtt egy szép parkot létesítettek.
Itt, a nemzeti összetartozás napján, 2013. június 4-én leplezték le az újonnan létesített Nemzeti Összetartozás Emlékhely első szobrát. A süttői márvány alapzaton a következő felirat olvasható:
ATTILA
A HUNOK
FEJEDELME
A megnyitó beszéd szerint ezt a szobrot tartják az ország első hivatalos Attila ábrázolásának. A szobor páncélingben és fejedelmi harci sisakban ábrázolja a fejedelmet.
A szobrot Juha Richárd szobrászművész készítette.

Attilát, a hun fejedelmet minden magyar király ősének tekintette. Attilának volt a történelem során a legnagyobb birodalma. Életéről, haláláról, eltemetéséről még ma is vitáznak a tudósok is.

Attila életéről részletesen:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Attila_hun_kir%C3%A1ly

Juha Richárd szobrászról:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/juha-richard-attila-7488
Források:
http://www.haon.hu/nemzeti-osszetartozas-napja-nemzeti-emlekhelyet-avattak-nyiradonyban/2284044
http://www.nyiradony.hu/upload/files/ligetaljai/ligetalja_hirmondo_2013_junius.pdf

Nyul Imre műlapja

Kapcsolódó
Szent László
Kapcsolódó
IV. Béla király

Cím alapján hasonló

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Attila a hunok fejedelme
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
200853
Feltöltve
2015.04.02. 21:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.02. 21:34

200854
Feltöltve
2015.04.02. 21:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/400 • ISO100

200855

200856
Feltöltve
2015.04.02. 21:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

Nyul Imre 15.04.02. 21:35

200857

200859
Feltöltve
2015.04.02. 21:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.02. 21:37
Attila a hunok fejedelme

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Attila a hunok fejedelme
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
200860
Feltöltve
2015.04.02. 21:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.02. 21:38
Attila a hunok fejedelme

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Attila a hunok fejedelme
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
200861
Feltöltve
2015.04.02. 21:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.02. 21:38
Attila a hunok fejedelme

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Attila a hunok fejedelme
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
200862
Feltöltve
2015.04.02. 21:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.02. 21:41
Attila a hunok fejedelme

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

A szobor felállításakor készült fotó (2013)
Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
201084
Forrás
Juha Richárd felajánlása
Fotózva
2003. január
Évszám
2013
Feltöltve
2015.04.04. 14:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5000
ƒ500/100 • 1/600 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.04. 14:53
2003. január
A szobor felállításakor készült fotó (2013)

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
260739
Feltöltve
2016.12.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.02. 19:19

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
260740
Feltöltve
2016.12.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.02. 19:19

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
260741
Feltöltve
2016.12.02. 19:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.02. 19:20

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
260742
Feltöltve
2016.12.02. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.02. 19:21

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
423894
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:03
2018. július

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
435275
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.03.03. 16:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.03. 16:10
2015. március

"Attila a hunok fejedelme" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíradony
Feltöltő
Azonosító
517943
Feltöltve
2023.03.02. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/500 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.03.02. 16:23
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.03.02. 16:23
1 új fotót töltöttem az "Attila a hunok fejedelme" műlaphoz
21.03.06. 13:35
Az "Attila a hunok fejedelme" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.03. 16:10
1 új fotót töltöttem az "Attila a hunok fejedelme" műlaphoz
20.11.10. 11:03
1 új fotót töltöttem az "Attila a hunok fejedelme" műlaphoz
16.12.02. 19:21
1 új fotót töltöttem az "Attila a hunok fejedelme" műlaphoz
16.12.02. 19:20
1 új fotót töltöttem az "Attila a hunok fejedelme" műlaphoz
16.12.02. 19:19

15.04.02. 23:53
Nyul Imre publikálta "Attila a hunok fejedelme" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.