A Körössy-villa díszítő domborművei

Budapest, VII. kerület, Városligeti fasor 47.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Kőrössy-villa ikonográfiai rendszere

Budapest
VII. kerület, Városligeti fasor 47.
A címen található villa homlokzatán és az ablakok körül, tető alatti vonulatban láthatók.

Felállítás1900

Nem köztéri
Göröntsér Vera
2015.03.29. 18:32
Meg mertem volna esküdni, hogy ez a villa, ill. jellegzetes szecessziós díszei már szerepelnek itt, a lapon. Jó ideje keresem, meg is találtam egy másik lap bejegyzései között, hogy korábbi (feltételezett) gazdáját Béla erre a címre irányítja. A lap azonban nincs, a korjelző építészeti és épületdíszítő motívumok azonban nem hiányozhatnak.
Többször jártam arra, meg kellett várni azonban a téli, lekopaszodott fákat, amik engedik a homlokzat viszonylag jó fényképezhetőségét... mindezt napsütéses időben. Mondanom se kell, a biztonsági őr elutasító volt, igaz, ha beenged és közelebb kerülök a házhoz, ugyancsak nem hozott volna teljes eredményt. Az épület csodásnak leírt belsejének megtekintéséről nem is álmodtam http://gyujtemeny.imm.hu/virtualis-kiallitas/korossy-villa-budapest-varosligeti-fasor-47/619/2

A forrásnál jelölt könyv a Zeneakadémia előfutárának, építőik számára amolyan tanulmánynak tartja a villát, aminek építője, egyben építtetője Kőrössy Albert és ugyanolyan átgondolt ikonográfiai program jellemzi, mint a Zene Palotáját, legalábbis annak modern rétegét. Itt is jelen van t.i. az ikonográfiai kettősség, a dionüszoszi motívumok (mákgubók, "szőlőleveles- és fürtös indadísz" = mámor), szemben pl. a Napistenre utaló napraforgókkal, itt említve a több helyen látható páva-motívumot, ami ugyancsak mitológiai utalás..

A csúcsdíszt kitöltő három napraforgóra, "az oromzat jobb sarkában angyalok tartotta hármas pajzsú címer rímel." A főhomlokzat oromzatán ugyancsak a Nap- és művészisten Apollónra történik utalás a három művészeti ág, a Szobrászat, Építészet és a Festészet művelőinek megjelenítésével. Így a hármasság jellemzi az oromzati domborművet is.

A második forrás az oromzati dísz építész alakjában magát az építőt véli látni, mivel az előtte látható épület a villa körvonalait mutatja. Ez természetesen elképzelhető, sőt lehetséges, mindössze azért nem tudok teljesen azonosulni a gondolattal, mert az általam ismert fényképek szerint Kőrössy nem viselt szakállt.
Források:
Raffay Endre: Apollón szentélye - A Budapesti Zeneakadémia százéves épülete (2007)
http://gyujtemeny.imm.hu/virtualis-kiallitas/korossy-villa-budapest-varosligeti-fasor-47/619/3
További linkek
https://www.kozterkep.hu/p/785/Zeneakademia_Apollon_szentelye.html

Cím alapján hasonló

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200267
Feltöltve
2015.03.29. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:34

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200268
Feltöltve
2015.03.29. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:35

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200270
Feltöltve
2015.03.29. 12:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:36

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200269
Feltöltve
2015.03.29. 12:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

200272
Feltöltve
2015.03.29. 12:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:40

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200278
Feltöltve
2015.03.29. 12:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:45

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200271
Feltöltve
2015.03.29. 12:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:37

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200273
Feltöltve
2015.03.29. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:41

200275
Feltöltve
2015.03.29. 12:42

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:42

200276

200274
Feltöltve
2015.03.29. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:41

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200277
Feltöltve
2015.03.29. 12:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.29. 12:42

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

2016
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301836
Fotózva
2016. március
Évszám
2016
Feltöltve
2018.01.21. 11:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.21. 11:45
2016. március
2016

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

2016
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301835
Fotózva
2016. március
Évszám
2016
Feltöltve
2018.01.21. 11:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

301837
Fotózva
2016. március
Évszám
2016
Feltöltve
2018.01.21. 11:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

301834
Fotózva
2016. március
Évszám
2016
Feltöltve
2018.01.21. 11:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

301833

233468
Feltöltve
2016.03.03. 10:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.03. 10:25

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233467
Feltöltve
2016.03.03. 10:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/180 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.03. 10:25

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233466
Feltöltve
2016.03.03. 10:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.03. 10:24

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233465
Feltöltve
2016.03.03. 10:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.03. 10:24

"A Körössy-villa díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233464
Feltöltve
2016.03.03. 10:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.03. 10:24
Összesen 22 fotó

Műlap története

18.11.07. 11:56
Megérintettem az "A Körössy-villa díszítő domborművei" alkotást
18.10.06. 15:42
Megérintettem az "A Körössy-villa díszítő domborművei" alkotást
18.01.21. 11:14
Az "A Körössy-villa díszítő domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.18. 09:41
Megérintettem az "A Körössy-villa díszítő domborművei" alkotást
16.03.03. 10:25
1 új fotót töltöttem az "A Körössy-villa díszítő domborművei" műlaphoz

16.03.03. 10:24

15.03.29. 18:32
Göröntsér Vera publikálta "A Körössy-villa díszítő domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.