Lakitelek, Népfőiskola

Lakitelek
Népfőiskola
A Népfőiskola Szent István kápolnája előtti Keresztény Panteonban látható.

Felállítás2014. december 7.

Hársch Ferenc
2015.03.23. 20:35
Kerkai Jenő (1904–1970) jezsuita szerzetes, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete) létrehozója és fő szervezője volt.
Kerkai Jenőt 1949 februárjában, néhány nappal Mindszenty bíboros elítélését követően tartóztatták le. 1949. augusztus 18-án zárt tárgyaláson hat év fegyházbüntetésre ítélték, majd 1951-ben antiszemitizmus koholt vádjával további négy évet kapott.
A börtönbeli kínzások, bántalmazások következtében 1954-ben idegösszeomlást és szívinfarktust kapott; fél szemére megvakult. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult. 1957 áprilisában felszólítást kapott, hogy vonuljon be újra a börtönbe és töltse le hátralévő büntetését.
Barátai és rendtársai hiába próbálták rábeszélni az ország elhagyására, nem kívánt élni ezzel a tényleges lehetőséggel. A büntetéséből hátralévő időt Márianosztrán kellett letöltenie. 1970-ben Pannonhalmán halt meg.
Az alkotást Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója avatta fel.
Fotók az avatásról: http://www.lakitelek.hu/nepfoiskola/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=285:2014-december-7-kerkai-jen-szoboravato&Itemid=66
Források:
http://www.lakitelek.hu/nepfoiskola/index.php?option=com_content&view=article&id=1705:felavattak-kerkai-jen-jezsuita-szerzetes-mellszobrat-a-nepfiskolan&catid=20:hirek&Itemid=40
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kerkai_Jen%C5%91

Cím alapján hasonló

"Kerkai Jenő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Lakitelek
Feltöltő
Azonosító
199682
Feltöltve
2015.03.23. 19:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.03.23. 19:52

"Kerkai Jenő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Lakitelek
Feltöltő
Azonosító
199683
Feltöltve
2015.03.23. 19:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.03.23. 19:53

"Kerkai Jenő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Lakitelek
Feltöltő
Azonosító
199684

199685

199686

199687

199688

199689

199690

199691
Feltöltve
2015.03.23. 19:53
Képinfó
Szignó a képen

199692

549304
Feltöltve
2023.12.25. 15:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ31/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.12.25. 15:05

"Kerkai Jenő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Lakitelek
Feltöltő
Azonosító
549305
Feltöltve
2023.12.25. 15:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ29/10 • 1/640 • 3.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.12.25. 15:05

"Kerkai Jenő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Lakitelek
Feltöltő
Azonosító
549306
Feltöltve
2023.12.25. 15:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/160 • 5.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.12.25. 15:05

"Kerkai Jenő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Lakitelek
Feltöltő
Azonosító
549307
Feltöltve
2023.12.25. 15:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ37/10 • 1/200 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.12.25. 15:05
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.12.25. 15:05
4 új fotót töltöttem a "Kerkai Jenő" műlaphoz
23.12.09. 13:49
Megérintettem a "Kerkai Jenő" alkotást
23.09.02. 17:08
Megérintettem a "Kerkai Jenő" alkotást
15.03.23. 20:35
Hársch Ferenc publikálta "Kerkai Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.