Oroszlános ház domborművei

Budapest, I. kerület, Úri utca 13.

Budapest
I. kerület, Úri utca 13.
A megadott címen, a sarokház két homlokzatán, és a ház sarkán látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2015.03.21. 23:44
A budai várban egy szép műemléki épület helyreállítását véltem felfedezni a múlt héten. Béla ezen a területen sok alkotást töltött fel annak idején, de ezt a házat hiába kerestem a már feltöltött alkotások között, pedig igen szép, és különleges az épület.

Az ún. Oroszlános ház a XIV. század végén épült posztómetszők üzleteként. A XV. század második felében freskóval díszített kápolnával itt kapott helyet a Szent Katalin confraternitas. Az épület török és barokk átalakítások nyomait viseli – olvasható a ház falán, 2014-ben elhelyezett emléktáblán.

Hogy pontosan értsük a szöveget, a confraternitas szó jelentése: "egyházi hatóságtól hivatalosan jóváhagyott, többnyire laikus hívekből álló vallásos társulat, melyet elöljáró vezet. - Célja az istentiszt., ill. a felebaráti szeretet egy meghatározott jócselekedetével szolgálni Istent és a felebarátot."
Ehhez képest, ha beírtam a címet a google-ba, mindig az egyik sörözőről szóló oldalt hozta elő találatként. Tisztességesen átalakult a ház rendeltetése az évszázadok alatt.

A ház szakszerű leírása: http://budavar.btk.mta.hu/hu/utcak-terek-epuletek/uri-utca/130-uri-utca-13.html

Az épület homlokzatán négy oroszlánt láthatunk, az első emelet magasságában. Kettő a két oldalon (mert ez egy sarokház), és kettő éppen az épület sarkán. E kettőnek, csak egyetlen, középre, szembe néző feje van.
A házat nemrég újították fel, pontosan 2014-ben lett kész a műemléki helyreállítás. A domborművek anyaga elég bizonytalan, de mindenképpen valamilyen kőből készült. Ma szépen befestve, az anyagát ezzel elrejtve.
Források:
http://budavar.btk.mta.hu/hu/utcak-terek-epuletek/uri-utca/130-uri-utca-13.html
http://lexikon.katolikus.hu/C/confraternitas.html

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Oroszlános ház domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199406
Feltöltve
2015.03.21. 11:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 11:07

"Oroszlános ház domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199407
Feltöltve
2015.03.21. 11:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 11:07

"Oroszlános ház domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199408
Feltöltve
2015.03.21. 11:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 11:07

"Oroszlános ház domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199409
Feltöltve
2015.03.21. 11:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 11:08

"Oroszlános ház domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199410
Feltöltve
2015.03.21. 11:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 11:08

"Oroszlános ház domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199411
Feltöltve
2015.03.21. 11:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.21. 11:08
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.10.25. 11:04
Megérintettem az "Oroszlános ház domborművei" alkotást
19.02.17. 14:39
Megérintettem az "Oroszlános ház domborművei" alkotást
18.10.27. 10:25
Megérintettem az "Oroszlános ház domborművei" alkotást
15.03.24. 11:58
Megérintettem az "Oroszlános ház domborművei" alkotást
15.03.21. 23:49
Az "Oroszlános ház domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.21. 23:44
TundeK62 publikálta "Oroszlános ház domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.