Hilbert Ferenc síremléke

Győr, Szauter Ferenc utca

Alternatív, helyi címek:Jézus megáldja a gyermekeket

Győr
Szauter Ferenc utca
A nádorvárosi köztemető díszsírhelyén.

Felállítás1929

Nem köztéri
H.István
2018.04.13. 17:29
„Hilbert Ferenc
Győr, 1849. május 3. – Győr, 1919. március 8.: sertéskereskedő.
Szülők: H. Mihály, Keimel Franciska. Feleség: Orbán Eleonóra. Gyermekük Ferenc (1894–1981). Testvére: H. Károly.
Középiskoláit Győrött végezte, érettségi után mészárosmesterséget tanult. 1872-ben önálló üzletet nyitott, amit 1893-ban feladott, és csak sertéskereskedéssel foglalkozott. Mint a város virilis tagja, részt vett a közéletben, jelentős vagyont gyűjtött.
Utolsó lakhely: Nemzeti Tanács u. 47.
A győri köztemető V. parcellájában nyugszik. Fehér márvány síremlékét Horváth Adorján készítette 1928-ban."

Az alkotói szignón az 1929-es évszám látható, ezert azt jelöltem be.
A márványból készült családi síremlék Horváth Adorján szobrászművész alkotása. A szoborkompozíció Jézus Krisztust ábrázolja, miközben megáldja a gyermekeket. A közel félkör alakú alkotás egyik szélétől a másikig rózsafüzér fut végig.
Források:
https://www.gyorikonyvtar.hu/gyel/index.php/Hilbert_Ferenc

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
199054
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.03.19. 11:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.19. 11:04
2013. június

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
309161
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2018.04.13. 16:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.13. 16:45
2013. június

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
309162
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2018.04.13. 16:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.13. 16:46
2013. június

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
309163
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2018.04.13. 16:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.13. 16:46
2013. június

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
309164
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2018.04.13. 16:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.13. 16:46
2013. június

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310795
Feltöltve
2018.04.28. 17:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 17:29

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310796
Feltöltve
2018.04.28. 17:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 17:30

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310797
Feltöltve
2018.04.28. 17:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 17:30

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310798
Feltöltve
2018.04.28. 17:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 17:31

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310799

310800
Feltöltve
2018.04.28. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 17:32

"Hilbert Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310801
Feltöltve
2018.04.28. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 17:32
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.04.13. 17:29
H.István publikálta "Hilbert Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.