Budapest, V. kerület, Széchenyi rakpart-Markó utca sarka
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Széchenyi rakpart-Markó utca sarka
Az Olimpia Park mellett, Bibó István szobrával kb. egy magasságban.

Felállítás2015. november 27.

Nagy Károly (kivitelező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2015.11.29. 13:36
Elöljáróban rögtön köszönöm Marinak (Cedrus), hogy a Feltöltési ötletek rovatban jelezte a friss avatást... jó időben, amikor éppen felszabadult fél napom (és amikor megkezdődött egy kis havazás, de másnap reggelre szünet állt be).

A szobor létrejöttét a Belváros-Lipótváros Önkormányzata és az Országgyűlés Elnöke közös pályázata tette lehetővé. A pályázat beadási határideje 2013. április 2-ről 2013. május 2-re módosult a pályázaton részt vevő művészek kérésére.
A kiíráshoz képest változott a tervezett elhelyezés is, mivel eredetileg az alkotás "a Képviselői Irodaház Olimpiai Park felőli helyszínén" állt volna. Ez a változás valószínűleg az időközben itt, ill. ennek a helynek közelében újraállított Kovács Béla-szoborral való egyeztetés következménye.
A pályázatból: "Önkormányzatunk keresi azt a nem posztamensen álló Kéthly Annát ábrázoló egész alakos alkotást, amely formailag finoman kidolgozott, felismerhető és életszerű."
Kis változás itt is, az egész alakos szobor egy sajátosan kiképzett gránit posztamensen áll, de érzésem szerint éppen így az életszerűbb.

Kéthly Anna (1889 - 1976), a Szociáldemokrata Párt kiemelkedő politikusa, parlamenti képviselője filigrán alakja a felszólalásra készen, a park Duna felőli oldalán áll. Korabeli öltözékét kissé fújja a szél (a történelem nehéz korszakait, viharait élte meg). Érdekes számomra ez a bő kabát, "ami" (ill. a kor, amelyben élt és tevékenykedett) mégiscsak mintha megkötné a politikus kezét. Bal kezében jegyzeteket tart, talán éppen egyik késői memorandumának kézirata.
Életét és pályáját a Szociáldemokrata Párthoz való kapcsolata, elvhűsége határozta meg. Részleteiben /röviden/ leírni lehetetlen. Ajánlom a Wikipédia róla szóló átfogó cikkét. (ld. utolsóként jelölt forrást).
Források:
http://www.minalunk.hu/mor/index.php?n=5&tartalom_id=24030&area=511
http://mandiner.hu/cikk/20151127_felavattak_kethly_anna_szobrat_az_olimpia_parkban
http://palyazatok.org/kethly-anna-szobor-tervpalyazat/
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9thly_Anna

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357302
Feltöltve
2019.05.26. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.26. 16:56

358160
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 11.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358161
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 11.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358162
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358163
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358164
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358165
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

357299
Feltöltve
2019.05.26. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/640 • 6.2mm • ISO80

358166
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 9.5mm • ISO80

358167
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 30.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
358172
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/640 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225974
Feltöltve
2015.11.29. 12:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:11

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225971
Feltöltve
2015.11.29. 12:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:10
2015

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225980
Feltöltve
2015.11.29. 12:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:18
2015

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225981
Feltöltve
2015.11.29. 12:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

225979
Feltöltve
2015.11.29. 12:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

225978
Feltöltve
2015.11.29. 12:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:17
2015

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225975
Feltöltve
2015.11.29. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:12
2015

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225972
Feltöltve
2015.11.29. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

225973
Feltöltve
2015.11.29. 12:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:11
2015

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225976
Feltöltve
2015.11.29. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:12
2015

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225982
Feltöltve
2015.11.29. 12:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:18
2015

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226003
Feltöltve
2015.11.29. 17:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.11.29. 17:33

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225977
Feltöltve
2015.11.29. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.29. 12:16

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226004
Feltöltve
2015.11.29. 17:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ65/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.11.29. 17:35

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
241877
Feltöltve
2016.05.29. 19:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.29. 19:31

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226007
Feltöltve
2015.11.29. 19:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.11.29. 19:22

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
241876
Feltöltve
2016.05.29. 19:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.29. 19:31

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
241875
Feltöltve
2016.05.29. 19:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/480 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.29. 19:31

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
241874
Feltöltve
2016.05.29. 19:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.29. 19:30

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
241878
Feltöltve
2016.05.29. 19:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.29. 19:32

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357295
Feltöltve
2019.05.26. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/800 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.26. 16:56

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357296

357297
Feltöltve
2019.05.26. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ43/10 • 1/200 • 12.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.26. 16:56

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357298

357300
Feltöltve
2019.05.26. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/500 • 6.2mm • ISO80

357301

358168
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

358169
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

358170
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • 5.3mm • ISO80

358171
Feltöltve
2019.06.01. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.01. 12:12

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
465217
Feltöltve
2021.10.31. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.31. 21:35

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
465218
Feltöltve
2021.10.31. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 12.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.31. 21:35

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
465219
Feltöltve
2021.10.31. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 25.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.31. 21:35

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
465220
Feltöltve
2021.10.31. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.31. 21:35

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
465221
Feltöltve
2021.10.31. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

465222
Feltöltve
2021.10.31. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.31. 21:35

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
495956
Feltöltve
2022.07.31. 08:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/250 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.31. 08:31

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510100
Feltöltve
2022.12.01. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/125 • 83.4mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.12.01. 16:08

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510101
Feltöltve
2022.12.01. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/60 • 66.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.12.01. 16:08

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527963
Feltöltve
2023.06.08. 20:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 39.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.08. 20:05

Adalék vagy máshol

"Kéthly Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy BenedekNagy Károly (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376137
Forrás
Budapest folyóirat 2019. szeptember
Feltöltve
2019.09.28. 10:07
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone 8
ƒ9/5 • 1/30 • 4mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.09.28. 10:07
Összesen 52 fotó

Műlap története

23.06.08. 20:05
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
23.05.10. 14:59
Megérintettem a "Kéthly Anna" alkotást
22.12.01. 16:08
2 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
22.07.31. 08:31
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
22.02.06. 13:51
Megérintettem a "Kéthly Anna" alkotást
21.10.31. 21:35
6 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
19.09.28. 10:07
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
19.06.01. 12:12
13 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
19.05.26. 18:15
A "Kéthly Anna" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.26. 16:56
8 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
19.05.25. 13:27
Megérintettem a "Kéthly Anna" alkotást
18.12.08. 16:16
Megérintettem a "Kéthly Anna" alkotást
18.10.30. 12:50
Megérintettem a "Kéthly Anna" alkotást
17.09.06. 20:03
Megérintettem a "Kéthly Anna" alkotást
17.08.30. 17:24
Megérintettem a "Kéthly Anna" alkotást
16.05.29. 19:32
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
16.05.29. 19:31

16.05.29. 19:30
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
15.11.29. 19:22
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
15.11.29. 17:35
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
15.11.29. 17:33
1 új fotót töltöttem a "Kéthly Anna" műlaphoz
15.11.29. 13:36
Göröntsér Vera publikálta "Kéthly Anna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.