Pozsony (Bratislava), Šafárikovo
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Kačacia fontána
Angol cím:Duck's fountain

Felállítás1914

Orbán Róbert
2015.03.09. 08:46
Kühmayer Róbert 1883. november 1-én született Pozsonyban, 1972 február 27-én halt meg Bécsben. Szobrászatot Budapesten és Párizsban tanult. Hosszú életéből nagyjából 36 évig Magyarország polgára volt, 26 - 26 évig Csehszlovákiáé, illetve Ausztriáé. Életéből majdnem hatvan évet Pozsonyban töltött, 1945 után, mivel német nemzetiségűként tartották számon, el kellett hagynia szülőföldjét.

Az a terület, ahol a kút áll, ma már a belváros, de tulajdonképpen csak a XIX. század második felében épült be. Közel van ide a Duna-part, a kút pedig egy a Dunához kapcsolódó legendát örökít meg. Három kacsára vadászó fiú, aki elleste a Duna tündérének titkát, egyik pillanatról a másikra kővé változott.

(A képek egy tél végi napon készültek, amikor a szökőkút még nem működött. Egy részüket idővel szeretném lecserélni vidámabb fotóra.)
Források:
Sochár Robert Kühmayer a Bratislava - http://www.bratislavskenoviny.sk/kam-v-bratislave/vystava-festival/sochar-robert-kuhmayer-a-bratislava.html?page_id=49223
A Kacsás műszaki adatai és legendája (szlovák nyelven) - http://gib.bratislava.sk/vismo/dokumenty2.asp?id_org=600179&id=1569
További linkek
Rodený Prešporák Johannes Kühmayer – synovec chlapca z Kačacej fontány - https://bratislavskerozky.sk/rodeny-presporak-johannes-kuhmayer-synovec-chlapca-z-kacacej-fontany/?fbclid=IwAR09CoELQwoN2inqU-LNzHJaJ2WXrohqCUbHY7lLezprEgvMYRQM6eExtjA

Cím alapján hasonló

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462101
Feltöltve
2021.10.12. 10:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 43.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:18

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462104
Feltöltve
2021.10.12. 10:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/640 • 25.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:18

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462100
Feltöltve
2021.10.12. 10:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 43.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:07

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462099
Feltöltve
2021.10.12. 10:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/125 • 11.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:07

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197923
Feltöltve
2015.03.08. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.08. 11:41
Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197925
Feltöltve
2015.03.08. 11:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.08. 11:45
Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197926
Feltöltve
2015.03.08. 11:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.08. 11:48
Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197927
Feltöltve
2015.03.08. 11:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.08. 11:50
Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197928
Feltöltve
2015.03.08. 11:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ450/100 • 1/38 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.08. 11:52
Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197929
Feltöltve
2015.03.08. 11:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.08. 11:59
Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197930
Feltöltve
2015.03.08. 12:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.08. 12:03
Kacsás kút - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Kühmayer Róbert

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
214944
Feltöltve
2015.08.16. 15:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.08.16. 15:38

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
214945
Feltöltve
2015.08.16. 15:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.08.16. 15:40

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328293
Feltöltve
2018.10.20. 23:28
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/123 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 23:28

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328292
Feltöltve
2018.10.20. 23:27
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/161 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 23:27

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328291

328290
Feltöltve
2018.10.20. 23:27
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/199 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 23:27

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328289
Feltöltve
2018.10.20. 23:26
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/172 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 23:26

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462102
Feltöltve
2021.10.12. 10:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 50.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:18

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462103
Feltöltve
2021.10.12. 10:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/400 • 25.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:18

"Kacsás kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462105
Feltöltve
2021.10.12. 10:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 6.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:18
Összesen 24 fotó

Műlap története

21.10.12. 10:18
5 új fotót töltöttem a "Kacsás kút" műlaphoz
21.10.12. 10:07
2 új fotót töltöttem a "Kacsás kút" műlaphoz
18.10.20. 23:28
1 új fotót töltöttem a "Kacsás kút" műlaphoz
18.10.20. 23:27
1 új fotót töltöttem a "Kacsás kút" műlaphoz
18.10.20. 23:27
1 új fotót töltöttem a "Kacsás kút" műlaphoz
18.10.20. 23:27
1 új fotót töltöttem a "Kacsás kút" műlaphoz
18.10.20. 23:26
1 új fotót töltöttem a "Kacsás kút" műlaphoz
15.03.09. 08:46
Orbán Róbert publikálta "Kacsás kút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.