Gyula, Béke sugárút 35.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Angol cím:György Kohán

Gyula
Béke sugárút 35.
A Göndöcs kertben, a Kohán képtár előcsarnokában áll.

Avatás2014
Avatás1978

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2015.03.20. 22:37
2014 nyarára készült el Gyulán a Göndöcs-kert felújítása. Ennek része volt a Kohán képtár új(régi) épületbe költöztetése. Egy minden igényt kielégítő, hatalmas kiállítótermet építettek a klasszicista stílusú épület mögé. Megnéztem természetesen a kiállítást is. Hatalmas élmény a nagyméretű Kohán képek között nézelődni. Egyetlen fekete pont a tervezőknek, a képtár üzemeltetőinek: hiába szerettem volna leülni, kicsit több időt eltölteni a festmények társaságában, nincs a több száz négyzetméteren egyetlen szék sem...
Pedig hely, volna bőven.

De nézzük a lényeget: Kohán György bronzból készült, életnagyságú mellszobrát, melyen jól olvasható az 1972-es dátum, mint készítési év, a jelenlegi képtár előcsarnokában helyezték el, olyan módon, hogy az is megnézheti, aki nem akarja látni a kiállítást. A BB monogram kicsit ugyan megzavart, mert azt hittem először, hogy Búza Barnát jelöli, de hiába néztem a szignótárban, inkább a Bajnok Béla szignója, aki Gyulán született szobrász. Egyikük művei között sincs felsorolva ez a mellszobor.

Kohán György életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Koh%C3%A1n_Gy%C3%B6rgy

2016-ban a szobrot pár méterrel arrébb helyezték, most közvetlenül a Kohán műveit bemutató nagy kiállítóterem bejáratától jobb kéz felől áll.
Források:
http://www.gyulavaros.hu/muzeumok/kohan-keptar
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bajnok-bela-3851
Ády
2016.12.05. 15:55
"Ajándék Gyula városának"

Az elmúlt hét végén ismét rangos képzőművészeti kiállítás nyílt Gyulán, a Dürer-teremben. Ezúttal a városból elszármazott Bajnok Béla szobrászművész alkotásaiban gyönyörködhetett a művészetkedvelő és -pártoló gyulai közönség. Megnyitót dr. Marsi Gyula, az MSZMP városi bizottságának első titkára mondott, amelyben elismeréssel méltatta a munkásból lett művész életútját, pályájának fontosabb állomásait, önálló kiállításainak sikerét. A művész bejelentette, hogy a kiállításon szereplő Kohán György gyulai Kossuth-díjas festőművész bronzból készült portréját a városnak ajándékozza, amelyet majd a Kohán-képtárban helyeznek el."
Források:
Békés Megyei Népújság, 1977. november 30. (32. évfolyam, 281. szám)

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197806
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197807
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

197808
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197809
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197810
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197811
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197812
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197813
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
197814
Feltöltve
2015.03.07. 00:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:11

"Kohán György" c. alkotás fotói

A szobor 2016-ban
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
262393
Évszám
2016
Feltöltve
2016.12.22. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.22. 23:52
2016
A szobor 2016-ban

"Kohán György" c. alkotás fotói

A szobor 2016-ban
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
262394
Évszám
2016
Feltöltve
2016.12.22. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.22. 23:52
2016
A szobor 2016-ban

Archív fotók

"Kohán György" c. alkotás fotói

Kiállítás a Dürer-teremben. Itt jelentette be a művész, hogy a kiállításon szereplő Kohán György gyulai Kossuth-díjas festőművész bronzból kés...Teljes szövegKiállítás a Dürer-teremben.
Itt jelentette be a művész, hogy a kiállításon szereplő Kohán György gyulai Kossuth-díjas festőművész bronzból készült portréját a városnak ajándékozza, amelyet majd a Kohán-képtárban helyeznek el.

A portré, amit a művész a városnak ajándékozott
Fotó: Béla Ottó"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
261014
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1977. november 30 (32. évfolyam, 281. szám)
Évszám
1977
Feltöltve
2016.12.05. 16:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.05. 16:03
1977, Archív felvétel
Kiállítás a Dürer-teremben. Itt jelentette be a művész, hogy a kiállításon szereplő Kohán Gy...Teljes szövegKiállítás a Dürer-teremben.
Itt jelentette be a művész, hogy a kiállításon szereplő Kohán György gyulai Kossuth-díjas festőművész bronzból készült portréját a városnak ajándékozza, amelyet majd a Kohán-képtárban helyeznek el.

A portré, amit a művész a városnak ajándékozott
Fotó: Béla Ottó"Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.03.08. 19:08
A "Kohán György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.03. 15:51
Megérintettem a "Kohán György" alkotást
19.05.24. 15:50
Megérintettem a "Kohán György" alkotást
16.12.12. 17:04
A "Kohán György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.05. 16:03
1 új fotót töltöttem a "Kohán György" műlaphoz
16.08.18. 15:51
Megérintettem a "Kohán György" alkotást
16.08.18. 15:51
Megérintettem a "Kohán György" alkotást
15.03.20. 22:37
TundeK62 publikálta "Kohán György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.