Szeghalom, Dózsa György utca 13.
Archív képek

Szeghalom
Dózsa György utca 13.
Az általános iskola előtt áll.

Avatás1965. november 7.

TundeK62
2015.03.05. 23:58
A Szeghalmon, 1914. február 4-én született kommunista pártmunkásról 1953-ban szülőhelyén iskolát neveztek el. A nyolcgyermekes szegény zsidó értelmiségi családban született Sebes György 1935-ben Spanyolországba szökött, ahol részt vett a polgárháborúban. A magyar században harcolt, és a harcokban esett el, 1938. április 4-én.

Az iskola a jelek szerint már nem viseli Sebes György nevét, de mellszobra változatlanul ott áll az épület előtt, az azóta nagyra nőtt fák között. Az alkotást át is helyezhették, mert az archív képen nem ugyanaz az épület van a szobor mögött...
Ha jól láttam az interneten, az általános iskola ma Tildy Zoltán nevét viseli. Sajnos a 10 ezer lelkes település honlapja jelenleg elég üresnek tűnik, nem sok felvilágosítással szolgál a kutatásban.

Az alkotás ötnegyedes életnagyságú, és haraszti mészkőből készült. Jelenleg elég gondozatlan állapotban van, a többi szeghalmi művészeti alkotáshoz képest, melyeket az utóbbi években szépen, egymás után felújítottak, környezetüket megváltoztatták, esztétikusabbá tették.

2015 március elején, Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban a következő adatokra bukkantam a szobor ügyében: eredetileg a 2. számú Általános Iskola előtt avatták fel az alkotást. Később felépült a településen egy újabb általános iskola, mely a Vigh Matild nevet kapta. Ez elé vitték el, ismeretlen időpontban – vagyis valóban jól láttam az archív fotó és a mai állapot közti különbséget.
További linkek
A névadó, Sebes György életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sebes_Gy%C3%B6rgy

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Sebes György

Cím alapján hasonló

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197636
Feltöltve
2015.03.05. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 23:27

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197637
Feltöltve
2015.03.05. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

197638

197639
Feltöltve
2015.03.05. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 23:27

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197640
Feltöltve
2015.03.05. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 23:28

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197641

197642
Feltöltve
2015.03.05. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 23:28

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197643

277797
Feltöltve
2017.05.14. 20:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.05.14. 20:04

Archív fotók

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
197644
Forrás
http://www.europeana.eu/portal/record/09408/jetspeed_portal_browser_psml_docID_24146_secID_45335.html
Feltöltve
2015.03.05. 23:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.05. 23:31
Archív felvétel

"Sebes György" c. alkotás fotói

Fotó: Esztergály Keve
Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
203215
Forrás
Békési Élet, 1967 (2. évfolyam) • 1967 / 3. szám • FEJLŐDŐ SÁRRÉT (képek)
Évszám
1967
Feltöltve
2015.04.23. 12:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.23. 12:59
1967, Archív felvétel
Fotó: Esztergály Keve

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
203216
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.04.23. 13:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.23. 13:01
Archív felvétel

"Sebes György" c. alkotás fotói

"Hetvenöt éve született Sebes György Koszorúzás Szeghalmon A Sebes György Általános Iskola nevében Váradi Gyuláné igazga...Teljes szöveg"Hetvenöt éve született Sebes György
Koszorúzás Szeghalmon

A Sebes György Általános Iskola nevében Váradi Gyuláné igazgató és Szécsi Zsuzsanna koszorúzott Fotó: Kovács Erzsébet"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
255670
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1988. február 5. (43. évfolyam, 30. szám)
Évszám
1988
Feltöltve
2016.10.20. 12:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.20. 12:38
1988, Archív felvétel
"Hetvenöt éve született Sebes György Koszorúzás Szeghalmon A Sebes György Á...Teljes szöveg"Hetvenöt éve született Sebes György
Koszorúzás Szeghalmon

A Sebes György Általános Iskola nevében Váradi Gyuláné igazgató és Szécsi Zsuzsanna koszorúzott Fotó: Kovács Erzsébet"Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.10.12. 14:47
Megérintettem a "Sebes György" alkotást
23.08.03. 22:29
A "Sebes György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.30. 08:00
Megérintettem a "Sebes György" alkotást
21.01.24. 13:54
Megérintettem a "Sebes György" alkotást
20.05.04. 17:51
Megérintettem a "Sebes György" alkotást
20.03.06. 17:06
Megérintettem a "Sebes György" alkotást
17.05.14. 20:04
1 új fotót töltöttem a "Sebes György" műlaphoz
16.10.20. 12:38
1 új fotót töltöttem a "Sebes György" műlaphoz
15.04.23. 13:01
1 új fotót töltöttem a "Sebes György" műlaphoz
15.04.23. 12:59
1 új fotót töltöttem a "Sebes György" műlaphoz
15.03.05. 23:58
TundeK62 publikálta "Sebes György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.