Scherz Károly-emléktábla

Pozsony (Bratislava), Žižkova 3
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Pamätná tabul'a Karola Scherza, Pater Scherz - Denkmal
Angol cím:Memorial plaque of Károly Scherz

A templom hátsó (Duna felőli) falán

Felállítás1908. szeptember 8.


Orbán Róbert
2015.03.05. 10:39
Scherz Károly 1807-ben Pozsonyban született. A hittudományi főiskolát Győrben végezte, 1830-ben szentelték pappá. Kezdetben káplán, majd 1855-től a pozsonyi váraljai Szentháromság-templom lelkésze. Neves állatbarát, néhány írása nyomtatásban is megjelent. 1888-ban halt meg. 1908-ban, halálának 20. évfordulóján, emléktáblát helyeztek el a templom falán.
A táblára magyar nyelvű felirat került:
. „Vaszójai Sherz Károlynak, a Terézváros felejthetetlen és érdemdús lelkipásztorának emlékére emelte Pozsony szab. kir. város lakósága 1908. évben”.

(A szövegben magától értetődően a pozsonyi Terézvárosról van szó. A Váralja/Zuckermandel városrész hivatalos elnevezése ez volt a táblaállítás idején.)
A templom melletti - ma már nem létező - kis tér egészen 1957-ig Scherz páter nevét viselte.

A váraljai Szentháromság templom a Szent Márton főplébánia fíliája.
Források:
História Podhradia (Zuckermandel, Vydrica) - História Podhradia (Zuckermandel, Vydrica)
Emléklap Pater Scherz domborművének leleplezésére az OSZK gyűjteményében - http://postcards.hungaricana.hu/hu/217862/
Karol Scherz de Vasoja - http://podhradie.fara.sk/?q=o_podhradi/spravcovia/karol_scherz
A Váralja (Zuckermandel) a Pozsonyi Kifli honlapon - http://www.pozsonyikifli.sk/hu/Fooldal.html
A templom Dominik Marko blogján - http://dominikmarko.blog.sme.sk/c/231617/Skoro-zabudnuty.html



Cím alapján hasonló

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197483
Feltöltve
2015.03.04. 21:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/85 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:43
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197484
Feltöltve
2015.03.04. 21:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:44
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197485
Feltöltve
2015.03.04. 21:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:46
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197486
Feltöltve
2015.03.04. 21:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:49
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197487
Feltöltve
2015.03.04. 21:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:50
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197488
Feltöltve
2015.03.04. 21:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/45 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:53
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197489
Feltöltve
2015.03.04. 21:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/34 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:55
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197490
Feltöltve
2015.03.04. 21:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:57
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197491
Feltöltve
2015.03.04. 21:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 21:59
Scherz Károly emléktáblája - Pozsony / Bratislava
Alkotó: Rigele Alajos

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197492
Feltöltve
2015.03.04. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 22:01

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197493
Feltöltve
2015.03.04. 22:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/34 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.04. 22:02

Archív fotók

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197503
Forrás
http://dominikmarko.blog.sme.sk/c/231617/Skoro-zabudnuty.html
Feltöltve
2015.03.05. 10:28
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP ScanJet 5590

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.03.05. 10:28
Archív felvétel

"Scherz Károly-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
197506
Forrás
Lehel Zsolt: Rigele Alajos (Corvina, 1977)
Évszám
1977
Feltöltve
2015.03.05. 12:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.05. 12:17
1977, Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.03.05. 12:17
1 új fotót töltöttem a "Scherz Károly-emléktábla" műlaphoz
15.03.05. 10:39
Orbán Róbert publikálta "Scherz Károly-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.