Budapest, II. kerület, Cimbalom utca 8.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Standing Female Nude

Budapest
II. kerület, Cimbalom utca 8.
A ház kertjében állt

Felállítás1936


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Verrasztó Gábor
2015.03.04. 13:27
Az egységes magyar gyorsírás feltalálójának, dr. Radnai Bélának (1891-1962) 1936-ban készült el villája a Vérhalom tér melletti Cimbalom utcában. Radnai műgyűjtő volt, és rendszeres vásárlója a kortárs művészeknek. Házának kertjébe vette meg Medgyessy Ferenc „Pihenő lányka” és „Álló női akt” szobrát, ez utóbbinak elég fordulatos a története.
Medgyessy 1931-ben készítette el a gipszmintáját: „Álló női akt (gi) 75 cm. Később háromszoros nagyításban (kő) a Szépműv. Múzeum vásárolta meg 2000 p. 1935-ben Meier-Gräfe ajánlatára. [Helyesen Julius Meier-Graefe. Nemzetközi hírű német műkritikus.] A Nemzeti Színház sóskúti oszlopkövéből. Később visszakértem és haraszti kőbe faragtam, újra átdolgoztam, kijavítva kicseréltem 1936-ban.”
Radnai Béla tulajdona tehát az eredeti változat lett, melyet többször ki is állítottak életében.
Az „Álló női akt”-ot 1999 őszén Káldi Richárd kőszobrász restaurálta, majd 2000. március 6-án a győri Esterházy-palota Radnai-gyűjteményébe szállították a Radnai özvegyétől megvásárolt többi műkinccsel együtt.
Mindjárt a főbejárattal szemben, egy szoborfülkében állították fel. Beltéri elhelyezését a zárványos kőanyag megóvása indokolta.
Források:
Gulyás Dorottya (Magyar Nemzeti Galéria)
László Gyula: Medgyessy Ferenc életműve. Debrecen, 1972. 17. old.
Káldi Richárd okleveles kőszobrász-restaurátor közlése



Kapcsolódó
Pihenő lányka
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
206133
Feltöltve
2015.05.18. 21:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.05.18. 21:56
Archív felvétel

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
206176
Feltöltve
2015.05.19. 09:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.05.19. 09:40
Archív felvétel

"Álló női akt" c. alkotás fotói

Medgyessy Ferenc az Álló női akt szoborral Radnai kertjében
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197459
Forrás
Magyar Nemzeti Galéria
Feltöltve
2015.03.04. 13:01
Képinfó
Alkotó a képen
(Medgyessy Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.03.04. 13:01
Archív felvétel
Medgyessy Ferenc az Álló női akt szoborral Radnai kertjében
Összesen 3 fotó

Műlap története

19.07.04. 19:15
Az "Álló női akt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.04. 13:27
Verrasztó Gábor publikálta "Álló női akt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.