Erzsébet királyné mellszobra

Szabadka (Суботица), Park Rajhl Ferenca

Állapot: Lebontott

Szabadka (Суботица)
Park Rajhl Ferenca
Az állomás melletti parkban állt.

Felállítás1900. szeptember 10.


Sila
2015.03.02. 12:49
„A feledhetetlen emlékű jó királyné iránt országosan érzett mély, megható kegyelet kifolyásaként, ezer meg ezer helyen ültettek emlékfákat a hazában; többek közt a szabadkai vasúti állomáson, hol egyszersmind a Szutrély Gyula főmérnök tervezete szerint, csinos parkot is létesítettek. Majd Kovács János főmérnök indítványára elhatározta a vasúti személyzet, hogy emez emlékparkot a boldogult királyné szobrával ékesíti föl.
A szükséges összeg csakhamar összegyűlvén, felállíthatták a Stróbl Alajos mintázata után Beschorner által öntött életnagyságú bronz mellszobrot, mely most díszes talapzaton, a szomorú fűzek árnyában, ott hirdeti távol vidékek utasainak is a szabadkai derék vasutasok kegyeletét.” (Vasárnapi Újság)
A szobrot 1900. szeptember 10-én, a királyné halálának évfordulóján avatták fel a vasútállomás melletti emlékparkban.
Az I. világháború után nyoma veszett.
Források:
Vasárnapi Újság, 47. évfolyam 39. szám 643.oldal

Sila műlapja


Közös gyűjteményben
Erzsébet királyné szobrok

Cím alapján hasonló

"Erzsébet királyné mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
197347
Forrás
Vasárnapi Ujság, 47. évfolyam 39. szám 643.oldal
Feltöltve
2015.03.02. 12:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.02. 12:02
Archív felvétel

"Erzsébet királyné mellszobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
197346
Feltöltve
2015.03.02. 12:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.02. 12:01
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
197368
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.03.02. 14:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.02. 14:22
Archív felvétel

"Erzsébet királyné mellszobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
197348
Forrás
postcards.hungaricana.hu
Feltöltve
2015.03.02. 12:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.03.02. 12:04
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné mellszobra" c. alkotás fotói

Színesben
Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
197367
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.03.02. 14:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.02. 14:20
Archív felvétel
Színesben

"Erzsébet királyné mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
197369
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.03.02. 14:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.02. 14:26
Archív felvétel
Összesen 6 fotó

Műlap története

15.03.02. 14:26
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné mellszobra" műlaphoz
15.03.02. 14:22
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné mellszobra" műlaphoz
15.03.02. 14:20
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné mellszobra" műlaphoz
15.03.02. 12:49
Sila publikálta "Erzsébet királyné mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.