Békéscsaba, Szabadság tér

Állapot: Lebontott

Angol cím:Gyula Kulich

Békéscsaba
Szabadság tér
A város hosszan elnyúló, egykori főterén.

Avatás1954. április 3.

TundeK62
2015.02.06. 21:52
Kulich Gyula a kommunista ifjúsági mozgalom egyik vezetője Bécsben született, de egyéves korától Békéscsabán élt, és ott is nőtt fel. Édesapja, Kulich Mihály, szabó, aki az első világháborúban szerzett betegségében 1923-ban hunyt el. A család rossz anyagi körülményeinek következtében kénytelen volt alkalmi munkát vállalni. Emiatt tanulmányait a négy polgári elvégzése után abbahagyta, szakmát tanult: angol-francia szabó lett. Békéscsabán nem kapott munkát, ezért 1933-ban Budapestre ment.
1932-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba...
1940 márciusban a kommunista és baloldali munkások százaival együtt a rendőrség letartóztatta; nyolcévi fegyházra ítélték. Egyik börtönből a másikba hurcolták, majd 1944-ben a dachaui koncentrációs táborba szállították, ahol a Holokauszt áldozata lett.

Békéscsabán 1975-ben felállítottak egy Kulich Gyula emlékművet, mely Varga Imre alkotása. A nevét viselő lakótelep egyik terén áll az emlékmű.

Ez a mellszobor, mely Kulich Gyula portréja, a város főterén kapott helyet. Ma már nem áll ott, és mivel a mellékelt képeslapok postatiszták voltak, még az sem igazít el, hogy mikor adhatták fel a lapokat. Viszont jobban megnézve őket (autók, emberek ruházata), egészen bizonyos, hogy a képeslap az ötvenes években készült.

A szoborra nem emlékszem abból az időből, amikor diákként négy évig a városban éltem.

A mellszobrot 1970-ben a város főteréről az Ifjúsági Ház belső terébe helyezték.
Források:
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/08890.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kulich_Gyula
http://web.bmk.hu:8080/jadox/images/csabai_%20eletrajzok.pdf (51–52. p.)

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kulich Gyula" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
194797
Forrás
Arcanum: 111901
Feltöltve
2015.02.06. 21:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.06. 21:03
Archív felvétel
Képeslap

"Kulich Gyula" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
194799
Forrás
Arcanum: 112030 részlete

194801

194800
Forrás
Arcanum: 112030

194798

194803
Forrás
Arcanum 111904
Feltöltve
2015.02.06. 23:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.02.06. 23:41
Archív felvétel

"Kulich Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
194804
Forrás
Arcanum 111904 részlete
Feltöltve
2015.02.06. 23:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.02.06. 23:41
Archív felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.08.03. 22:28
A "Kulich Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.17. 23:11
A "Kulich Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.06. 22:57
A "Kulich Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.06. 23:41
1 új fotót töltöttem a "Kulich Gyula" műlaphoz
15.02.06. 23:41
1 új fotót töltöttem a "Kulich Gyula" műlaphoz
15.02.06. 21:52
TundeK62 publikálta "Kulich Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.