Pávás-ház díszítő motívumai

Hódmezővásárhely, Andrássy út 33.
További képek a Fotólistában

Hódmezővásárhely
Andrássy út 33.
Németh László Városi Könyvtárral szemben lévő épület.

Felállítás1911


Cedrus
2015.02.03. 16:53
Középiskolás éveimben csodáltam meg először a Pávás-ház díszítését. Úgy maradt meg emlékeimben, hogy a díszítő motívumoknak csodálatos színezése volt.

Majd eltelt néhány évtized mikor ismét Hódmezővásárhelyen jártam. Az épületet fakónak, egyhangúnak találtam, hiányoztak a színek. Évek óta keresek régi fotókat, leírásokat, nem sok eredménnyel.

A ragyogó téli napsütést kihasználva, ma délelőtt készítettem képeket az 1911-ben, Czukor Márton által, Sztrucskó József tervei szerint épített lakóházról. Ezután, előzetes tervem szerint, a Németh László Városi Könyvtárba mentem némi segítséget remélve a Pávás-ház történetéhez.

A Pávás-ház "különleges finomságú magyaros stukkói - Rubletzky Géza szobrász műve - miatt érdemel figyelmet. A két szélső rizaliton megjelenő, egymás felé forduló pávák, s a hullámos attikát kísérő növényi ornamentika, ami a faragott kapun más formában ismétlődik, saját műfajának kimagaslóan művészi példái." Forrás: Bagyinszki Zoltán—Gerle János: Alföldi szecesszió

"A 2+3 tengelyes, földszintes ház homlokzati díszítő elemei a kor magyaros, szecessziós törekvéseiben fogantak. Növényi ornamentikája, a szűrhímzés motívumaira emlékeztet. Páva dísze viszont sajátos szecessziós ihletésű."

"Az ingatlant a két világháború között Benes Gyula, a Tisza-Maros ármentesítő mérnöke használta, majd az államosítás után a BELSPED kapta meg szekér-fuvarozási telephelyéül. Ennek utódaként használta a TEFU, majd a VOLÁN 1988-ig, amikor a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet vásárolta meg, és bútorüzletnek rendezte be."
Jelenlegi használó, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság ügyfélszolgálata.

Rubletzky Géza (1881-1970) szobrász 1906 és 1912 között Hódmezővásárhelyen élt és dolgozott. Forrás: Nagy Vera: A hódmezővásárhelyi Majolikatelep

A megszerzett információkból arra a megállapításra jutottam, hogy az épület használói igényük szerinti festéssel változtattak az épület homlokzati színén.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Hodmezovasarhely1.html
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/rubletzky-geza-6101
Borus Gábor
2023.12.13. 15:34
Sztrucskó József terve szerint 1911-ben özv. Greguss Sándorné építtette az Andrássy utcán földszintes házát, melyre magyaros motívumok kerültek. A házat még 1899-ben örökölte Greguss Sándor polgármester fogalmazó! A két világháború között Benes Gyula, a Tisza-Maros ármentesítő mérnöke használta, majd az államosítás után a BELSPED kapta meg szekérfuvarozási telephelyül. Ennek utódaként használta a TEFU, majd a VOLÁN 1988-ig, amikor a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet vásároIta meg, és bútorüzletnek rendezte be, majd a Nyugdíjbiztosítási Pénztár Csongrád Megyei Kirendeltsége működött itt. Jelenleg a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola első osztályai vannak itt.

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194554
Feltöltve
2015.02.03. 15:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:15

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194550
Feltöltve
2015.02.03. 15:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:13

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194549
Feltöltve
2015.02.03. 15:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:12

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194551
Feltöltve
2015.02.03. 15:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:13

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194556
Feltöltve
2015.02.03. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:16

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194552
Feltöltve
2015.02.03. 15:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:14

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194558
Feltöltve
2015.02.03. 15:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:18

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194560
Feltöltve
2015.02.03. 15:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:20

Adalék vagy máshol

"Pávás-ház díszítő motívumai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
194559
Feltöltve
2015.02.03. 15:18
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/7 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.03. 15:18
Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

24 napja
A "Pávás-ház díszítő motívumai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.15. 05:04
A "Pávás-ház díszítő motívumai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.09.12. 17:03
Megérintettem a "Pávás-ház díszítő motívumai" alkotást
15.02.03. 16:53
Cedrus publikálta "Pávás-ház díszítő motívumai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.