Szent László-forrás


Alternatív, helyi címek:Szentkút

Rábagyarmattól keletre, a Lugosi-völgy (Hegyhátszentmárton) felé vezető...Teljes szövegRábagyarmattól keletre, a Lugosi-völgy (Hegyhátszentmárton) felé vezető sárga sáv jelzésű turistaút mellett.Kevesebb szöveg

Felállítás1939

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2015.01.27. 15:41
Annál a forrásnál, amelyet korábban Szentkútnak neveztek, 1939-ben emlékművet emeltek. Az állíttató a helyi Frontharcos Szövetség volt, a költség egy részét az Amerikába kivándorolt rábagyarmatiak állták.
Az emlékmű három részből áll. A középső elemen a sziklából vizet fakasztó Szent László királyt látjuk. A jobb oldali elemen páncélsisak, kard és az 1918-as évszám látható. A baloldali oszlop címerpajzsában a következő felirat olvasható:
"Isten és a haza nagyobb dicsőségére közadakozásból és amerikai véreink segítségével építették a rábagyarmati frontharcosok 1939."
A két szélső oszlop oldalán az I. világháborúban elesett rábagyarmatiak nevei olvashatók.

A Szent László-forrás nevet az emlékállítás után kezdték el használni.
Az avatásra 1939. augusztus 6-án került sor. [1]
Források:
[1] Rábagyarmat - Pesti Hírlap, 1939. augusztus 1. 10. p. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1939_08/?query=R%C3%A1bagyarmat%20-%20%22Szent%20L%C3%A1szl%C3%B3%22%20%2B%20had%C3%BAr&pg=9&layout=s



Cím alapján hasonló

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
193994
Feltöltve
2015.01.27. 12:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 12:37
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
193995
Feltöltve
2015.01.27. 12:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/85 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 12:39
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
193996
Feltöltve
2015.01.27. 12:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/75 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 12:42
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
193998
Feltöltve
2015.01.27. 12:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 12:50
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
194007
Feltöltve
2015.01.27. 13:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 13:46
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
194014
Feltöltve
2015.01.27. 15:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 15:24
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
194027
Feltöltve
2015.01.27. 15:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/52 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 15:32
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
194028
Feltöltve
2015.01.27. 15:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 15:36
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
194029
Feltöltve
2015.01.27. 15:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/45 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 15:38
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Szent László-forrás - Rábagyarmat
Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
194030
Feltöltve
2015.01.27. 15:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 15.01.27. 15:39
Szent László-forrás - Rábagyarmat

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
397524
Feltöltve
2020.02.21. 13:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/50 • 15.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.02.21. 13:40

"Szent László-forrás" c. alkotás fotói

Település
Rábagyarmat
Feltöltő
Azonosító
397525
Feltöltve
2020.02.21. 14:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.02.21. 14:55
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.02.21. 14:55
1 új fotót töltöttem a "Szent László-forrás" műlaphoz
20.02.21. 13:40
1 új fotót töltöttem a "Szent László-forrás" műlaphoz
15.01.27. 15:41
Orbán Róbert publikálta "Szent László-forrás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.