Mosonmagyaróvár, Kormos István lakótelep 1.
További képek a Fotólistában

Mosonmagyaróvár
Kormos István lakótelep 1.
A Vackor Óvoda előtt áll a mellszobor.

Felállítás2007. október 5.

Göröntsér Vera
2015.01.25. 18:50
Kormos István (született Mosonszentmiklóson Kops István, élt: 1923–1977) költő, író, műfordító. Mosonmagyaróváron a róla elnevezett lakótelep egyik házára már születésének 80. évfordulóján (2003) a Széchenyi Polgári Kör kezdeményezésére emléktáblát helyeztek el.
Négy évvel később ugyanez elé a ház állították portrészobrát egy szépen kialakított kis területen.

Kormos István 20 évesen kezdett verseket írni, amik hamarosan meg is jelentek. Pályája a háború után szerkesztőként különböző kiadóknál indult, majd a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat dramaturgjaként dolgozott. 1950-től újra szerkesztő, a Móra Ferenc Könyvkiadónál dolgozott haláláig. Az 50-es évektől két évtizedig csak gyermekversei és műfordításai jelentek meg, amit politikai és magánéleti okok is indokoltak.
A Szegény Yorick című kötet törte meg a hallgatást 1972-ben. Versei megjelentek a Népszabadságban és az Élet és Irodalomban is.

Életrajzi adatai, ill. műveinek listája olvasható a forrásnál feltüntetett Wikipédia-cikkben.
Néhány digitalizált írása a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján: http://pim.hu/object.3c2e0d9c-2b39-433c-bc07-446538ff909f.ivy

Ajánlott irodalom – ld. fenn, ill.
"Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.... " http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=743&secId=68443&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kormos+Istv%C3%A1n&limit=1000&pageSet=1
Források:
Böröndi Lajos: Város a Lajta partján Mosonmagyaróvár
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kormos_Istv%C3%A1n
http://majorosaron.com/oneletrajz

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kormos István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
193798
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.01.25. 18:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.25. 18:10
2013. május

"Kormos István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
193799
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.01.25. 18:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

193803
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.01.25. 18:10
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.25. 18:10
2013. május

"Kormos István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
193801
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.01.25. 18:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

193800

193802
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.01.25. 18:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.25. 18:10
2013. május

Adalék vagy máshol

"Kormos István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
193797
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.01.25. 18:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.25. 18:10
2013. május
Összesen 7 fotó

Műlap története

15.01.25. 18:50
Göröntsér Vera publikálta "Kormos István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.