Bartók Béla út 31. domborművei

Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 31.

Budapest
XI. kerület, Bartók Béla út 31.
A lakóház homlokzatán, oromzatán látható.

Felállítás1906

Göröntsér Vera
2015.01.29. 13:04
Nagyon érdekes látni a Bartók Béla úti két (31. és 33.számú) szomszédos házat egymás mellett. Mindkettőt Fischer József és Detorna Alfonz tervei alapján építették, ráadásul közel azonos időben. Érdekes lenne ismerni a megbízókat is.

A "szegény rokon" – mondhatnánk utóbbira, hiszen díszítése sokkal visszafogottabb, mint a hölgykoszorúval ékesített 33. számú ház homlokzata. A Maróti épületszobrászatára jellemző "finom növényi mintázaton" kívül mindössze az oromzaton látható két, bájos gyermekfigura díszíti a házat.
Persze vannak itt még finom részletek, pl. az első emelet felett ismétlődő koszorúk, de figyelemreméltó (nem egészen a szem előtt) a sarokrészen lévő erkély alatt kidolgozott dombormű. .

A központi motívum a harmadik emelet feletti oromzatra mintázott gyermekpáros domborműve. Lentről talán kicsinek látszik, de elgondolkodtató, hány utcafronti dombormű férne el benne (?) A gyerekek összekucorodva, kedvesen ölelik egymást a lugasszerűen őket körbevevő növényzet sűrűjében.
Gerle János kapcsolódóan megjegyzi, hogy hasonló motívum látható a József Attila utca 24-es házon lévő mozaikkal díszített házon (nálunk a mozaik Lotz Károly alkotásaként szerepel). A mozaik két oldalán látható mellszobrok azonban valószínűleg ugyancsak Maróti Géza munkái.
Források:
Ács Piroska/Gerle János: Maróti Géza 1875-1941; "Mi vagyunk az Atlantisz" 13.tétel

Kapcsolódó
Gyógyítás

Cím alapján hasonló

"Bartók Béla út 31. domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193707
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.25. 09:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.25. 09:18

193706
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.25. 09:17

Göröntsér Vera 15.01.25. 09:17
2014. április

"Bartók Béla út 31. domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193709
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.25. 09:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.25. 09:18
2014. április

"Bartók Béla út 31. domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193711
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.25. 09:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

193710

193712
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.25. 09:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO250

193713
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.25. 09:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO250

193708

193714
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.25. 09:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

194139
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2015.01.29. 12:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.29. 12:58
2014. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.09.30. 19:48
Megérintettem a "Bartók Béla út 31. domborművei" alkotást
19.03.29. 17:43
Megérintettem a "Bartók Béla út 31. domborművei" alkotást
18.04.01. 13:07
Megérintettem a "Bartók Béla út 31. domborművei" alkotást
15.12.16. 19:09
Megérintettem a "Bartók Béla út 31. domborművei" alkotást
15.04.15. 18:55
Megérintettem a "Bartók Béla út 31. domborművei" alkotást
15.01.29. 13:04
Göröntsér Vera publikálta "Bartók Béla út 31. domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.