Párizs (Paris), Rue Gros

Alternatív, helyi címek:La Fontaine Bartok, Hommage à Béla Bartók
Angol cím:Bartók Fountain

A Szajna partján álló Francia Rádió jellegzetes kerek épületéhez közeli...Teljes szövegA Szajna partján álló Francia Rádió jellegzetes kerek épületéhez közeli parkban áll az alkotás. (Az Eiffel toronytól 1,8 km, sétálva 23 perc.)Kevesebb szöveg

Felállítás1985

Ády
2015.01.23. 09:13
Az alkotás Párizs 16. kerületében, a Francis Poulenc zeneszerzőről elnevezett konzervatórium épületének közelében állították fel 1985-ben. A kis park szélén hosszúkás, íves vízmedencében álló krómacél szobrot Beck András szobrászművész készítette. Az alkotásból az első példányt 1981-ben állították fel Genfben, Bartók Béla születésének 100. évfordulójára. http://www.panoramio.com/photo/3560329

"...A kubista szobrászat hagyományait követő mű egymás mellé rendelt, egymásra rétegezett elemekből áll, melyek egymáshoz szorosan simuló, valamire közösen figyelő embercsoportra emlékeztetnek, vagy igen sűrű erdőre, vagy szerves lények emlékét őrző ásványok képződményére. Az egyik szétnyíló forma síkján szarvas körvonalai látszanak, csak sejthetjük, hogy előre-hajló feje forrást keres. A nagy gonddal készült emlékkút az 1985-ben Franciaországban autóbaleset következtében elhunyt magyar szobrász egyik utolsó alkotása. Egyik változata Genfben, egy másik példánya Párizs egyik kerületében egy zeneiskola előtt áll, a harmadik örökre otthont kapott Székesfehérvárott, a modern művészetek magyarországi fővárosában. A szoborcsoport matematikai-zenei asszociációkat is keltő kompozíciója felidézi Bartók életművének emelkedett szigorát, organikus festői részletei, természeti formákra emlékeztető körvonalai pedig megkísérlik visszaadni az életmód univerzális humánumát...."

Köszönöm a képeket kedves barátaimnak, akik kérésemre megkeresték és megörökítették nekünk ezt a szép alkotást.

A műlapot Tamásnak ajánlom, mert csak az ő kedvéért készítettem el újból.
Források:
http://beszelo.c3.hu/cikkek/fehervari-kiallitasok-i
További linkek
Bartók Béla életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bart%C3%B3k_B%C3%A9la

Beck András éremművész, szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/beck-andras-18

Ády műlapja

Kapcsolódó
Bartók-kút

Cím alapján hasonló

"Bartók-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
193327
Forrás
Jakus Csilla
Feltöltve
2015.01.21. 10:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.21. 10:48

"Bartók-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
193328

193325

193326

193333

193330

193336

193329

193331

193335

193332

193334

Összesen 12 fotó

Műlap története

15.01.23. 09:13
Ády publikálta "Bartók-kút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.