Budapest, VI. kerület, Bajza utca 41.

Állapot: Lebontott

Budapest
VI. kerület, Bajza utca 41.
Az Epreskert belső részén, a szobrászműteremhez közeli területen (attól balra).

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.01.20. 17:00
Az Epreskertben tett legutóbbi látogatásomkor szisztematikusan igyekeztem azonosítani az alkotásokat, gyűjteni az információkat.
Az itt elhelyezett, fiatal művészek vizsgadolgozatai, ill. diplomamunkájaként készült művek mellett rendszerint egy földre, az alkotás tövéhez kirakott kis táblácska jelzi az alkotó nevét. Ennél a megkapó vonalvezetésű szobornál nem találtam táblácskát. Érdeklődtem is, de nem kaptam választ.
Nagy segítség, hogy a kert elején látható Moirák (ld. a kapcsolt lapot) helyet kapott a kertben, az után kutakodva találtam a forrásnál jelölt, fotókkal illusztrált cikket (ill. eredetileg egy 2014-es kiállítás-meghívót http://kortarsfesztival.hu/inside/2014/ai1ec_event/dadama/?instance_id= ), ami a cikkhez vezetett.

A forrás bejegyzésében látható torzó és a most bemutatásra kerülő alkotás témájában, stílusában letagadhatatlan rokonságot mutat. Éppen csak a linken látható alkotás a torzó "metszeteit" mutatja, véleményem szerint egy továbbgondolt változat.

De mit mondjak a kertben több éve már látható (pontos évszám sajnos nem áll rendelkezésre) alkotásról, a fiatal alkotó női testről mintázott "véleményéről"?
Gyönyörű!
Források:
http://ujalkotomuhely.blogspot.hu/2012/09/kiss-daniel.html

Kapcsolódó
Moirák
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193095
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.18. 10:24
2014. június

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193089
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.18. 10:23
2014. június

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193090
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

193091
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

193092
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

193093
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

193094
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.18. 10:23
2014. június

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193096
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.18. 10:24
2014. június

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193097
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.18. 10:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.18. 10:24
2014. június

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239966
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.05.11. 10:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.11. 10:13
2013. június

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
347050
Feltöltve
2019.03.21. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.21. 15:19

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
347051
Feltöltve
2019.03.21. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.21. 15:19

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
347052
Feltöltve
2019.03.21. 15:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.21. 15:20

"Torzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
347053
Feltöltve
2019.03.21. 15:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.21. 15:20
Összesen 14 fotó

Műlap története

17.05.29. 17:46
Megérintettem a "Torzó" alkotást
16.05.11. 10:13
1 új fotót töltöttem a "Torzó" műlaphoz
15.12.27. 17:40
Megérintettem a "Torzó" alkotást
15.01.20. 17:00
Göröntsér Vera publikálta "Torzó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.