Budapest, VIII. kerület, Szigony utca 43.

Budapest
VIII. kerület, Szigony utca 43.
A bejárattal szemben, az aulában, két oszlop közül a bal oldali előtt áll.

Felállítás2013. december 20.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.01.14. 18:38
2013. tavaszán avatták a Szentágothai János és Santiago Ramón y Cajal professzorok mellszobrát az akkor elvenezett Szentágothai téren. Az eseményről megjelent cikk címe: Egy tudományos vita margójára.

Ugyanebben az évben a két szobor egy-egy példánya kapott helyet az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató intézet aulájában bensőséges karácsonnyi ünnepség keretében.
"A KOKI halljának hivatalosan is lakója és ékessége lett Szentágothai János és Santiago Ramón y Cajal szobra. A két szobor Freund Éva szobrászművész alkotása, aki személyesen is részt vett az avatóünnepségen, s aki édesapja révén kisgyerekkorától ismerhette az idegtudomány sok világhírű alakját, köztük Szentágothai Jánost is."

A tudománytörténet érdekes ténye, a két tudós az idegsejtek működésével kapcsolatos vitában azonos álláspontot képviselt – éppen csak időbeni eltéréssel.
Az alapvita a XX. század elején zajlott: "...az egyik álláspontot Camillo Golgi olasz tudós és Apáthy István, az ellenvéleményt pedig Santiago Ramón y Cajal és Lenhossék Mihály képviselte. A kérdés annyira nehezen eldönthetőnek tűnt, hogy 1906-ban a két ellentétes álláspont képviselői közül Camillo Golgi és Santiago Ramón y Cajal egyszerre kaptak Nobel-díjat."

Néhány évtized múlva a vitát Szentágothai zárta le, amikor 1930-ban bebizonyította, hogy a spanyol Ramón y Cajalnak volt igaza.
Ahogy a tavaszi szoboravatásnál a SOTE rektorának magánvéleményeként elhangzott, ezért a tudományos eredményért Szentágothai professzor ugyancsak megérdemelte volna "a rangos tudományos elismerést".
Források:
http://www.koki.hu/main.php?folderID=839
http://www.ferencvaros.hu/index0.php?name=hir_130523_szj

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Szentágothai János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
192606
Feltöltve
2015.01.11. 19:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.11. 19:40

"Szentágothai János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
192607
Feltöltve
2015.01.11. 19:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO640

192614
Feltöltve
2015.01.11. 19:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/60 • ISO800

192612
Feltöltve
2015.01.11. 19:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

192608
Feltöltve
2015.01.11. 19:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800

192609

192610

192611

192613
Feltöltve
2015.01.11. 19:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.11. 19:40
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.05.10. 12:16
Megérintettem a "Szentágothai János" alkotást
22.05.23. 14:52
Megérintettem a "Szentágothai János" alkotást
17.09.24. 16:40
Megérintettem a "Szentágothai János" alkotást
16.08.01. 11:16
Megérintettem a "Szentágothai János" alkotást
16.06.06. 10:24
Megérintettem a "Szentágothai János" alkotást
16.06.02. 15:32
Megérintettem a "Szentágothai János" alkotást
16.04.18. 17:47
Megérintettem a "Szentágothai János" alkotást
15.01.14. 18:38
Göröntsér Vera publikálta "Szentágothai János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.