Szepsi Laczkó Máté


Tokaj
Kossuth tér
A kisváros főterén áll az a ház, illetve borospince, amelyiken a dombormű található.

Felállítás1993

Makoldi Sándor (festőművész)

TundeK62
2015.01.21. 23:09
A Magyar Kultúra Napja alkalmából ezekben a napokban, szerte az országban rangos irodalmi, és képzőművészeti eseményeket szoktak tartani. Így van ez itt, Debrecenben is, ahol ezen az estén szokták az év egyik legrangosabb kiállítását megnyitni.
Ma, az ebben az évben 70. évét betöltő Makoldi Sándor debreceni festőművészt érte a megtiszteltetés.

Amikor tavaly nyáron lefotóztam a kevés köztéri műveit Tokajban, még ezt a tényt nem tudtam. De, talán itt az alkalom, hogy nálunk is szerepeljen alkotásaival. Persze tanár úr elsősorban festőművész, a szerves művészet képviselője és ezek az alkotásai állnak tőle távolabb. A Debreceni Tanítóképző Főiskola tanára volt évtizedeken át – ő volt a művészettörténet tanárom.

A három köztéri alkotásából, mely Tokajban látható, kettő portrédombormű, és egy kút a harmadik. Elsőként itt, ezen a műlapon a tokaji aszút feltaláló Szepsi Laczkó Máté, viszonylag kis méretű (kb. 30 cm átmérőjű kör) portrédomborműve látható. A dombormű az egyik legnagyobb tokaji borospince falát díszíti a kisváros főterén, közvetlenül a Bacchus-szobor mögötti épületen. Az alkotást roppant magasan helyezték el, és szignót hiába kerestem rajta.

"A szájhagyomány szerint nevéhez fűződik az első aszúbor előállítása. Úgy tartják, hogy az országot érő támadások miatt későn szüretelt szőlő tartalmazott olyan „beteg” szőlőszemeket is amelyeket ma az aszú készítéséhez használnak. Az elkészült, miseborként is használt italban fedezte fel Szepsi Laczkó Máté a különleges ízvilágot. A tokaji aszú készítésének első leírását is neki tulajdonítják."

Figyelmesen megnézve, és összehasonlítva a domborművet a hasonló sátoraljaújhelyivel, szerintem az a dombormű, és ez azonosak. Ma este ugyan ezt nem kérdeztem meg tanár úrtól, de lesz alkalmam megtenni ezt hamarosan.
Erről gondolom: https://www.kozterkep.hu/~/4923/Szepsi_Laczko_Mate_emlektabla_Satoraljaujhely_1991.html#
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szepsi_Laczk%C3%B3_M%C3%A1t%C3%A9
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/makoldi-sandor-820
http://www.haon.hu/debrecen/makoldi-sandor-jubileumi-kiallitasa/2743728
További linkek
A művészről: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/makoldi-sandor-820

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Szepsi Laczkó Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor (festőművész)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192412
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.10. 00:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.10. 00:26
2014. június

"Szepsi Laczkó Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor (festőművész)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192413
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.10. 00:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.10. 00:27
2014. június

"Szepsi Laczkó Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor (festőművész)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192414
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.10. 00:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.10. 00:27
2014. június

"Szepsi Laczkó Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor (festőművész)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192415
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.10. 00:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.10. 00:28
2014. június

"Szepsi Laczkó Máté" c. alkotás fotói

Alkotó
Makoldi Sándor (festőművész)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192416
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.10. 00:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.10. 00:28
2014. június
Összesen 5 fotó

Műlap története

21.10.02. 11:06
Megérintettem a "Szepsi Laczkó Máté" alkotást
15.01.21. 23:09
TundeK62 publikálta "Szepsi Laczkó Máté" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.