I. világháborús emlékmű

Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos tér 11.

Állapot: Átmenetileg nincs a helyén

Angol cím:Monument to the Great War

Budapest
V. kerület, Kossuth Lajos tér 11.
A Vidékfejlesztési Minisztérium I. emeleti folyosóján található az alkotás.

Felállítás1935

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Aerdna
2014.12.29. 21:45
Régóta terveztem, hogy ezt az alkotást lefotózom. Sikerült is lehetőséget kapnom a fotózásra, aminek nagyon örültem, köszönet érte e helyütt is.

Azért volt fontos ennek az alkotásnak a bemutatása, hogy az egyik kedvenc szobrászom műveinek bemutatása egy újabb darabbal gyarapodjon. Amikor azonban fel szerettem volna dolgozni a lapot, ért a meglepetés, hogy az egyik forrás szerinti információt félreértelmeztem, ráadásul másik két forrás megerősítette téves értelmezésemet. Mindez abból fakadt, hogy az eredetileg általam keresett alkotást a Kereskedelemügyi Minisztérium épületében helyezték el 1936-ban. A kereskedelemügy egy ideig a földművelésüggyel egy irányítás alatt állt, és a Földmívelésügyi Minisztérium többszöri átszervezése, feladatkörének megváltoztatása miatt került külön a két tevékenység irányítása. A közös irányítás miatt gondoltam, hogy ez a keresett emlékmű. De az épület helyének azonosításából egyértelműen következett, hogy az itt elhelyezett emlékmű nem azonos a keresett művel. A Kereskedelemügyi Minisztérium épülete a mai nulla kilométerkő helyén állt, és a háborúban olyan sérüléseket szenvedett, hogy 1945 után lebontották. Hogy annak az emlékműnek mi lett a további sorsa, nem tudni. Így hát tovább nyomoztam az alkotó után.

Egy másik forrás és az alkotás jelzése megerősített feltételezésemben. Kiderült, hogy az alkotó Horvay János és az emlékművet 1935-ben avatták fel. Azóta is itt áll a mai Földművelésügyi Minisztérium épületének I. emeleti folyosóján.

Az alkotás jelzése: Horvai

Az alkotás talapzatán 158 nevet olvashatunk, ebből 114 fő a tiszt és tisztjelölt, 44 fő az altiszt és a legénységi állományban szolgált katona. A nevek feletti felirat:
„Decorum est pro patria”

Az alkotás a földműveléshez kapcsolódóan ábrázolja a hős katonát: az karjára borul, kezében koszorút tart, mellette eke látható.

A felsorolt hősi halottak közül az erdőmérnök kartásak nevét más módon is megörökítették, egy olajfestményen sorolták fel a neveket (35 fő), melyet Barta Lajos és Pápay Domokos erdőmérnökök készítettek Lukács Endre m. kir. főerdőtanácsos gyűjtése alapján.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2010 óta viseli mai nevét. A Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium hatáskörébe 1848-ban a földművelés, ipar, bel- és külkereskedelem, postaügy és egészségügy tartozott. A szabadságharcot követően megszűnt, majd a kiegyezést követően újjáalakult. 1889-ben Földművelésügyi Minisztérium néven alakult a korábbi Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumból, 1967-től Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium volt a neve. 1990-től Földművelésügyi Minisztérium, majd 1998-tól Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumként működött. Érdekes, hogy ha most megnézzük a kormány honlapját, ott Földművelésügyi Minisztériumként szerepel.
Források:
http://nemfelejtjuk.blog.hu/2011/04/19/videkfejlesztesi_miniszterium_v_kerulet_budapest
http://www.erdeszetilapok.hu/?page=arch_view&id=4358
https://lnyr.eleveltar.hu/MNLQuery/detail.aspx?ID=2229
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_f%C3%B6ldm%C5%B1vel%C3%A9s-,_ipar-_%C3%A9s_kereskedelem%C3%BCgyi_minisztereinek_list%C3%A1ja
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_f%C3%B6ldm%C5%B1vel%C3%A9s%C3%BCgyi_minisztereinek_list%C3%A1ja
Angol leírás, sztori
Aerdna
2014.12.29. 21:45
Monument were erected in 1935, sculptor were János Horvay.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191544
Feltöltve
2014.12.29. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:33

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191545
Feltöltve
2014.12.29. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191546
Feltöltve
2014.12.29. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO500

191547

191548
Feltöltve
2014.12.29. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:35

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191549
Feltöltve
2014.12.29. 21:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:36

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191550
Feltöltve
2014.12.29. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191551
Feltöltve
2014.12.29. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191552
Feltöltve
2014.12.29. 21:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191553
Feltöltve
2014.12.29. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.12.29. 21:40
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.01.21. 22:56
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.21. 22:56
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.15. 18:25
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
18.11.15. 16:55
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
14.12.29. 21:45
Aerdna publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.