Sesztina-emléktábla és cégér

Debrecen, Piac utca 23.

Debrecen
Piac utca 23.
A Vasudvar homlokzatán.

Felállítás1998

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nyul Imre
2014.12.22. 00:09
40 évig a "Sesztinába" jártam először édesapámmal vásárolni, később egyedül is. Ott vásároltuk meg a vasárukat a szegektől a csavarokig mindent, az edényeket, de pl. a ma használt tolómérőmet is. Sajnos 1995-ben megszűnt a Vasudvar, ami a másik közismert neve volt az üzletnek.
176 éves cég emlékére helyeztek el egy emléktáblát, alatta egy domborművet, az egykori cég cégérének kicsinyített változatát az épület falán.
A tábla felirata:
SESZTINA-HÁZ
ITT MŰKÖDÖTT 1864 ÉS 1949 KÖZÖTT
A SESZTINA-FÉLE VASKERESKEDÉS
SESZTINA JENŐ
(1869-1944)
VÁROSUNK ÉRDEMDÚS POLGÁRA,
A KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA FÁRADHATATLAN ELNÖKE,
A DEBRECENI ROTARY CLUB ALAPÍTÓ ELNÖKE
ALAPÍTÁSÁNAK 70. ÉS ÚJRAALAPÍTÁSÁNAK 5. ÉVFORDULÓJÁN
AZ EMLÉKTÁBLÁT ÉS A CÉGÉRT ELHELYEZTE
A ROTARY CLUB DEBRECEN 1998

Sajnos a szomszédos üzlet kitárt ajtaja kissé elrejti az alkotást.

"1819. júniusában Sesztina János vaskereskedő céget alapított Debrecenben, a Piac u. 1712. szám alatt (ma 21. sz. ), melyet a később fia, Sesztina Lajos átköltöztetett a mellette Vecsey Imre építész által tervezett és kivitelezett szép egyemeletes házba, a Piac u. 1713. sz. alá (ma 23.sz.). Ez a cég hamarosan fogalommá vált a vaskereskedelemben, a város legtekintélyesebb üzlete lett. Nem volt lakos, aki nem ismerte volna a Sesztina Lajos Vaskereskedést (vagy röviden "Vasudvar") és kitűnő kereskedelmi tevékenységet. A céget
Sesztina Lajos halála után fia, Sesztina Jenő (1869-1944) örökölte. A vaskereskedés az ő vezetése alatt élte fénykorát."
"1995.szeptember 6-ig a Sesztina Lajos Vaskereskedés helyén szintén vasüzlet működött, azonban bezárásáról addigi tulajdonosa, a Paletta Rt. Az említett időpontra végleges döntést hozott. Szomorú, de ezzel 176 éves fennállása után megszűnt az a patinás vasárubolt, amit megyeszerte mindenki csak így ismert: a Sesztina."
De érdemes elolvasni a forrásban megjelölt írást a cégről, illetve a családról.
Források:
http://www.hbml.archivportal.hu/data/files/145061966.pdf

Nyul Imre műlapja

Kapcsolódó
Lakatos cégér

Cím alapján hasonló

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Sesztina-emléktábla és cégér
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190856
Feltöltve
2014.12.22. 00:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.12.22. 00:02
Sesztina-emléktábla és cégér

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Sesztina-emléktábla és cégér
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190857
Feltöltve
2014.12.22. 00:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

190858

190859
Feltöltve
2014.12.22. 00:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.12.22. 00:03
Sesztina-emléktábla és cégér

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Sesztina-emléktábla és cégér
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190860

190861
Feltöltve
2014.12.22. 00:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.12.22. 00:03
Sesztina-emléktábla és cégér

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190863
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.12.22. 00:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.22. 00:38
2013. február

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190864
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2014.12.22. 00:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.22. 00:39
2013. július

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
541250
Feltöltve
2023.10.04. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ49/10 • 1/60 • 16.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.04. 14:48

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
541251
Feltöltve
2023.10.04. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.04. 14:49

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
541252
Feltöltve
2023.10.04. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/60 • 22.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.04. 14:49

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
541253
Feltöltve
2023.10.04. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.04. 14:49

"Sesztina-emléktábla és cégér" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
541254
Feltöltve
2023.10.04. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.04. 14:49
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.10.04. 14:49
4 új fotót töltöttem a "Sesztina-emléktábla és cégér" műlaphoz
23.10.04. 14:48
1 új fotót töltöttem a "Sesztina-emléktábla és cégér" műlaphoz
23.04.06. 11:36
Megérintettem a "Sesztina-emléktábla és cégér" alkotást
14.12.22. 00:39
1 új fotót töltöttem a "Sesztina-emléktábla és cégér" műlaphoz
14.12.22. 00:38
1 új fotót töltöttem a "Sesztina-emléktábla és cégér" műlaphoz
14.12.22. 00:09
Nyul Imre publikálta "Sesztina-emléktábla és cégér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.