Budapest, IX. kerület, Bakáts tér 13.

Budapest
IX. kerület, Bakáts tér 13.
A szentély bejáratának (szemből nézve) bal oldalán.

Felállítás1943

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2014.12.09. 11:48
1879. áprilisában került sor az Ybl Miklós által tervezett Belső-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc Plébánia temploma épületének felszentelésére. A külső szobrászati alkotások közül a homlokzati díszítmények az épülettel egy-időben készültek el, míg a templom belsejében az idő előre haladtával – gondolom, a lehetőségek szerint – helyezték el a szobrászati alkotások nagyobbik részét.

A Jézus szíve szobor párban Szűz Mária szobrával jóval később a szentély bejáratához került. Tudatos alkotó munka eredményeként nem csak az elhelyezés szimmetrikus, de az alakok megformálása is erősíti azt.
A Jézus szíve alkotás lényegében szokványosan ábrázolja a megváltót, mint a szeretet szimbólumát. Mária egészen hasonló mozdulattal áll a túloldalon.
Jézus is lehajtott fejjel áll, kezét a kereszttel átszúrt szívén tartja.

A katolikus lexikon szerint: "A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek.... Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze...."
Források:
http://www.szentferencplebania.hu/templom.html
http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve-tisztelet.html

Kapcsolódó
Szűz Mária
Kapcsolódó
Evangélisták
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189516
Feltöltve
2014.12.06. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.12.06. 12:47

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189508
Feltöltve
2014.12.06. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Göröntsér Vera 14.12.06. 12:46

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189509

189510

189511
Feltöltve
2014.12.06. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800

189513
Feltöltve
2014.12.06. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

189512
Feltöltve
2014.12.06. 12:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/13 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.12.06. 12:46

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189514
Feltöltve
2014.12.06. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/20 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.12.06. 12:47

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189515
Feltöltve
2014.12.06. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/13 • ISO1250

189517

Összesen 10 fotó

Műlap története

21.09.15. 13:05
Megérintettem a "Jézus szíve" alkotást
17.03.29. 10:49
Megérintettem a "Jézus szíve" alkotást
14.12.09. 11:48
Göröntsér Vera publikálta "Jézus szíve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.