Mosonmagyaróvár, Rév utca 3.

Alternatív, helyi címek:Kaszás Miklós síremléke

Mosonmagyaróvár
Rév utca 3.
Rév utcai temető, a bejárattal szemben.

Felállítás1931
Készítés1928


Nem köztéri:Temető, sírkert
H.István
2015.01.01. 00:00
Azzal kezdeném, hogy nem kifejezetten szoktam temetőkben síremlékek után kutakodni, esetleg ha világháborús emlékművet keresek.
Az itt bemutatott alkotás meglelésének története igen hétköznapi. A temető bejárati kapuja előtt elhaladva éppen rálátni a síremlékre.
Nem tudom hányas sor, hányas parcella, viszont könnyű megtalálni, mert a kapuval pont szemben található.
Ritkán teszek fel síremléket, ezt is csak azért, mert szobrászművész síremléke, és igazából itt is csak kimondottan magát a szobor részét szeretném bemutatni. A szobor Jézust ábrázolja, keze gúzsba kötve, fején töviskoszorú. Alkotója az igen fiatalon elhunyt szobrászművész, aki e sírban nyugszik.
Kaszás Miklós ( Mór, 1907.–Budapest, 1931.) szobrászművész. Apja mellet, ki kőfaragómester volt, kitanulta a kőfaragó mesterséget. A Képzőművészeti Főiskolán Kisfaludy-Strobl Zsigmond műhelyében tanult. 1927-ben már a Műcsarnok téli kiállításán szerepel, 1929-ben pedig a Nemzeti Szalonban rendezett Tavaszi Szalonon mutatkozott be.
1928 őszén Magyaróváron a Moson megyei Mezőgazdasági, Ipari és Kulturális Kiállításán az itt bemutatott Krisztus bronzszobrával aranyérmet nyert.
A Köztérképen eddig egy alkotása van fenn: https://www.kozterkep.hu/~/13666/Giesswein_Sandor_Mosonmagyarovar_1931.html
Súlyos tüdőgyulladásban, Budapesten halt meg 1931. március 23-án. Sírja a a mosoni temetőben található az általa alkotott gyönyörű Krisztus szoborral.
Források:
http://www.mosonvarmegye.eoldal.hu/cikkek/tanulmanyok/akirol-utcat-neveztek-el-_kaszas-miklos_.html
Göröntsér Vera
2019.11.06. 20:50
Az alkotás készítésének idején Kaszás Miklós már betegségével küzdött. 1928-ban a leírásban említett kiállításra szánt Krisztus-szobrát nem tudta befejezni. Tanítványai vették át a munkát, végül így készülhetett el. Ez az utolsó alkotása került a fiatalon elhunyt szobrászművész sírja fölé.
Források:
http://kitud.kkmk.hu/web/guest/gyor-moson-sopron-megyei-wikipedia/-/wiki/Main/Kasz%C3%A1s+Mikl%C3%B3s/pop_up;jsessionid=EEB80A34969A2A848FAC546970E9DA21?_36_viewMode=print

H.István műlapja


Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
187660
Feltöltve
2014.11.23. 13:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.23. 13:05

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
187664
Feltöltve
2014.11.23. 13:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.23. 13:18

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
187665
Feltöltve
2014.11.23. 13:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.23. 13:19

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
187666
Feltöltve
2014.11.23. 13:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.23. 13:19

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
187673
Feltöltve
2014.11.23. 13:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.23. 13:21

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
187674
Feltöltve
2014.11.23. 13:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.23. 13:22

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
187675
Feltöltve
2014.11.23. 13:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.23. 13:22
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.11.06. 20:50
A "Krisztus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.01. 00:00
H.István publikálta "Krisztus-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.