Bláthy Ottó Titusz-emléktábla

Tata, Hősök tere 9.

Tata
Hősök tere 9.
A Bláthy Ottó Szakközépiskola első emeleti folyosóján.

Felállítás1987. szeptember 24.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
H.István
2014.11.13. 00:29
Kezd kialakulni egy szokásom, miszerint iskolák előtt elhaladva bekukkantok, hátha találok valami fotózni valót. Így történt ez Tatán is, mikor a Hősök terén lehorgonyozva, a Bláthy Ottó Szakközépiskola elé értem. Érdeklődésemre az iskola igazgatójához küldtek, akinek pár mondatban felvázoltam a Köztérkép lényegét, ő engedélyt adott a fotózásra, valamint a publikálásra is, és megköszönte az érdeklődést.
Az iskola 1987. szeptember 24-én vette fel Bláthy Ottó nevét, ekkor avatták fel az emléktáblát is, melyet az iskola állíttatott.
Felirata: "BLÁTHY OTTÓ 1860-1939 Gépészmérnök feltaláló, a magyar erősáramú ipar úttörője"
Bláthy Ottó Titusz jómódú kereskedőcsalád gyermekeként Tatán született, iskoláit is itt, valamint Bécsben végezte. 1882-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet a Bécsi Műegyetemen. 1883-ban kezdett a Ganz-gyárban, mint gépszerkesztő. Elsőként ismerte fel a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazásának lehetőségét. Legjelentősebb találmánya a Zippernowskyval és Dérivel 1885-ben közösen megalkotott transzformátor. Száznál is több szabadalma főleg villamos gépek voltak. 1887-től a váltakozó áramú generátorok párhuzamos kapcsolásával kísérletezett. Világszenzáció volt, hogy elsőként kapcsolt össze hőerőművet vízi erőművel. 1889-ben megszerkesztette a róla elnevezett fogyasztásmérőt.
Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bl%C3%A1thy_Ott%C3%B3_Titusz
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bl%C3%A1thy_Ott%C3%B3_Szakk%C3%B6z%C3%A9piskola,_Szakiskola_%C3%A9s_Koll%C3%A9gium

H.István műlapja


Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
186694
Feltöltve
2014.11.12. 23:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.12. 23:22

"Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
186695
Feltöltve
2014.11.12. 23:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.12. 23:24

"Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
186696
Feltöltve
2014.11.12. 23:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.12. 23:25

"Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
186697
Feltöltve
2014.11.12. 23:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.12. 23:26

"Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
186698
Feltöltve
2014.11.12. 23:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.12. 23:31

"Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
186699
Feltöltve
2014.11.12. 23:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.12. 23:33

"Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
186700
Feltöltve
2014.11.12. 23:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.12. 23:34
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.06.24. 12:36
Megérintettem a "Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" alkotást
14.11.13. 00:29
H.István publikálta "Bláthy Ottó Titusz-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.