Makó, Posta utca

Állapot: Lebontott

Makó
Posta utca
Szökőkút mellett van felállítva.

Elbontás2019. december
Avatás2010. december 17.
Avatás1972

Cedrus
2014.11.03. 05:54
"Erdei Ferenc (Makó, 1910. december 24. – Budapest, 1971. május 11.) szociológus, a népi írók csoportjának a tagja, a Márciusi Front egyik élharcosa, politikus, 1945 után többször miniszter, 1956-ban miniszterelnök-helyettes, 1956 után pedig a szövetkezetesítés egyik élharcosa. Jelentős irodalmi munkássága van. 1948-tól az MTA levelező tagja, 1956-tól rendes tagja."

"A gyermekkorát és fiatalságát Makón töltő szobrászművésznő 1971-ben, közvetlenül Erdei Ferenc halála után készítette el a makói szociográfus, író és politikus szobrát, és ajándékozta azt a városnak. Az alkotást az akkori Hagymaházban helyezték el. 1988-ban az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola külső udvarába került. 1998-ban onnan el kellett távolítani, mert az iskola kaput nyitott a Posta utcára, és a szobor útban volt - áthelyezték hát a belső udvarba. 2004-ben megkezdődött a Pulitzer József Kollégium felújítása, és az iskola új tornatermének építése, emiatt a szobrot ismét elmozdították, a sportpálya mellett kapott új helyet. 2007-ben új zsibongót építettek, és a mellszobor sokadszorra is vándorlásra kényszerült, ideiglenesen egy kőfaragó-szobrász műterembe került; a tervek szerint a majdan elkészülő új épületrészbe kellett volna visszahelyezni azt."
Forrás: Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Erdei_Ferenc-szobor_(Posta_utca)

Erdei Ferenc süttői mészkőtalapzaton álló bronz mellszobrát a Pulitzer kollégium előtti szökőkútnál lévő, díszkővel burkolt kör alakú téren helyezték el, és 2010. december 17-én újraavatták.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hadik_Magda
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erdei_Ferenc_(szociológus)
Ády
2018.10.30. 13:30
"Erdei Ferenc szobra

Hadik Magdolna szobrász- művész legutóbbi makói kiállításán a művészetkedvelők megismerkedhettek az egy éve elhunyt Erdei Ferenc akadémikus mellszobrával. Hadik Magdolna a szobrot most a városnak ajándékozta, a makói tanács pedig az alkotást bronzba öntötte.
Erdei Ferenc mellszobrát ideiglenesen az egykori „hagymaházban”, a mai művelődési központban állítják fel. Abban az épületben, ahol az akadémikus fiatal korában maga is dolgozott. A szobor végleges helye — a tervek szerint — a most újjáépítés alatt álló múzeum épületében lesz."
Források:
Szolnok Megyei Néplap, 1972. május 12. (23. évfolyam, 110. szám)

Cedrus műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
185686
Feltöltve
2014.11.03. 05:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.03. 05:40

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
185687
Feltöltve
2014.11.03. 05:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.03. 05:41

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
185688
Feltöltve
2014.11.03. 05:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.03. 05:41

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
185689
Feltöltve
2014.11.03. 05:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.03. 05:42

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
185690
Feltöltve
2014.11.03. 05:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.03. 05:42

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

A szobor újraavatása
Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
185773
Forrás
http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/ujra_felavattak_erdei_ferenc_szobrat/2194555/
Feltöltve
2014.11.04. 00:31
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.04. 00:31
A szobor újraavatása

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216586
Feltöltve
2015.09.04. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:04

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216587
Feltöltve
2015.09.04. 22:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:05

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216588

317729
Feltöltve
2018.07.11. 22:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.11. 22:57

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
353579
Feltöltve
2019.05.05. 15:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 9.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.05. 15:57

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
353580
Feltöltve
2019.05.05. 15:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 9.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.05. 15:57

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
353581
Feltöltve
2019.05.05. 15:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 9.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.05. 15:57

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

A lebontott mellszobor helye.
Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
387885
Feltöltve
2019.12.15. 15:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/200 • 15.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.12.15. 15:36
A lebontott mellszobor helye.
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.12.15. 15:36
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc" műlaphoz
19.05.05. 15:57
3 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc" műlaphoz
18.07.11. 22:57
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc" műlaphoz
15.09.04. 22:05
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc" műlaphoz
15.09.04. 22:05
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc" műlaphoz
15.09.04. 22:04
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc" műlaphoz
14.11.03. 05:54
Cedrus publikálta "Erdei Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.