Gárdony-Agárdpuszta, Sigray István u.

Gárdony-Agárdpuszta
Sigray István u.
A Gárdonyi Géza múzeum falán.

Felállítás2014. augusztus 2.

Nem köztéri:Múzeum területe
H.István
2014.11.04. 00:14
2007-ben újították fel Gárdonyi Gáza szülőházát, majd 2009-ben múzeumot rendeztek be az épületben. 2014 augusztus 2-án, Gárdonyi Géza születésének 151. évfordulóján. avatták a múzeum falán kialakított Fejér megyei költők és írók emlékfalát. 22 kortárs magyar szobrászművész egy-egy bronz domborművel járult hozzá a különleges emlékfal létrejöttéhez. A huszonkét alkotás mindegyike egy-egy Fejér megyéhez kötődő, a magyar irodalom történetében jelentős életművel rendelkező alkotónak állít emléket.
Lestyán Goda János alkotása a 14. a sorban.
Gozsdu Elek (1849–1919) magyar író, elbeszélő, drámaíró, ügyvéd, kirendelt főügyész. A Fejér megyei Ercsiben született. „A jogot Budapesten végezte. 1880-tól a Függetlenség című ellenzéki lap munkatársa volt. 1883-ban a Magyar Újság című Tisza-ellenes lap alapításában és szerkesztésében vett részt. 3 évig vett részt az irodalmi életben, utána bírónak állt. 1885-ben alügyész volt, 1892-től pedig kirendelt ügyész. 1910 után visszavonult az irodalomtól.”
Források:
http://www.orientpress.hu/131514
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gozsdu_Elek

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185346
Feltöltve
2014.10.30. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 20:10

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185347
Feltöltve
2014.10.30. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 20:14

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185348
Feltöltve
2014.10.30. 20:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 20:14

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185349
Feltöltve
2014.10.30. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 20:14

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185350
Feltöltve
2014.10.30. 20:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 20:16

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185351
Feltöltve
2014.10.30. 20:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 20:16

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185352

185803
Feltöltve
2014.11.04. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 14.11.04. 08:24

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498794
Feltöltve
2022.08.27. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 16:11

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498795
Feltöltve
2022.08.27. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 16:11

"Gozsdu Elek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498796
Feltöltve
2022.08.27. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 16:11
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.08.27. 16:11
3 új fotót töltöttem a "Gozsdu Elek" műlaphoz
18.04.11. 14:31
Megérintettem a "Gozsdu Elek" alkotást
17.12.01. 16:04
Megérintettem a "Gozsdu Elek" alkotást
14.11.04. 08:24
1 új fotót töltöttem a "Gozsdu Elek" műlaphoz
14.11.04. 00:14
H.István publikálta "Gozsdu Elek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.