Gárdony-Agárdpuszta, Sigray István u.

Gárdony-Agárdpuszta
Sigray István u.
A Gárdonyi Géza múzeum falán.

Felállítás2014. augusztus 2.


Nem köztéri:Múzeum területe
H.István
2014.11.03. 00:33
2007-ben újították fel Gárdonyi Gáza szülőházát, majd 2009-ben múzeumot rendeztek be az épületben. 2014 augusztus 2-án, Gárdonyi Géza születésének 151. évfordulóján. avatták a múzeum falán kialakított Fejér megyei költők és írók emlékfalát. 22 kortárs magyar szobrászművész egy-egy bronz domborművel járult hozzá a különleges emlékfal létrejöttéhez. A huszonkét alkotás mindegyike egy-egy Fejér megyéhez kötődő, a magyar irodalom történetében jelentős életművel rendelkező alkotónak állít emléket. Az itt bemutatott alkotás a sorban jobbról balra haladva a tizenharmadik, Zsemlye Ildikó munkája.
Bársony István (1855–1928) író, újságíró.
A Fejér megyei Sárkeresztesen született. Középiskolába Nagykárolyban, Pozsonyban és Szatmárnémetiben járt, Pozsonyban és Budapesten jogot végzett. Főleg vadásztörténeteivel, elbeszéléseivel, természetleírásaival aratott sikereket.
Források:
http://www.orientpress.hu/131514
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1rsony_Istv%C3%A1n_(%C3%ADr%C3%B3)

H.István műlapja



Cím alapján hasonló

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185340
Feltöltve
2014.10.30. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 19:17

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185341
Feltöltve
2014.10.30. 19:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 19:23

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185342
Feltöltve
2014.10.30. 19:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 19:23

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185343
Feltöltve
2014.10.30. 19:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 19:24

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185344
Feltöltve
2014.10.30. 19:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 19:24

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185345
Feltöltve
2014.10.30. 19:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 19:24

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185700
Feltöltve
2014.11.03. 09:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 14.11.03. 09:27

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498788
Feltöltve
2022.08.27. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 15:36

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498789
Feltöltve
2022.08.27. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 15:36

"Bársony István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498790
Feltöltve
2022.08.27. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 15:36
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.08.27. 15:36
3 új fotót töltöttem a "Bársony István" műlaphoz
18.04.11. 14:31
Megérintettem a "Bársony István" alkotást
17.12.01. 16:04
Megérintettem a "Bársony István" alkotást
14.11.03. 09:27
1 új fotót töltöttem a "Bársony István" műlaphoz
14.11.03. 00:33
H.István publikálta "Bársony István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.