Budapest, XIII. kerület, Hegedűs Gyula 2.

Budapest
XIII. kerület, Hegedűs Gyula 2.
A Szent István körút sarkán lévő ház Hegedűs Gyula utcai oldalfalán.

Felállítás1995

Göröntsér Vera
2014.10.30. 12:45
Egyszer volt, hol nem volt... egy emléktábla. Biztos vagyok benne, hogy szoborlapos "pályafutásom" során (főleg az elején, amikor a Vígszínház "ügyeivel" voltam elfoglalva), láttam az emléktáblát a lapon. Rá is csodálkoztam, hiszen milliószor mentem el mellette, alatta és, ha nincs ez a virtuális felület... és kötődésem hozzá, talán még ma sem tudatosul bennem, hogy ott van.

Hegedűs Gyula (eredeti nevén Heckmann) (1870–1931) színész, ahogy az emléktábla is rögzíti, a Vígszínház alapító tagja.
Színpadra első alkalommal amatőrként lépett. Ezt követően vették fel a színitanodába, majd vidéken szerepelt, ill. 1896-tól túlnyomórészt a Vígszínház tagja volt. Elsősorban Molnár Ferenc darabjaiban fűződnek nevéhez kiemelkedő alakítások.

Egyéb információk, főbb szerepei (Magyar színházművészeti lexikon): http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz10/140.html
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Eml%C3%A9kt%C3%A1bl%C3%A1k_Budapest_XIII._ker%C3%BClet%C3%A9ben
Budapest Galéria lementett XIII. kerületi archív adatai.

Cím alapján hasonló

"Hegedűs Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185283
Feltöltve
2014.10.30. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.10.30. 11:51

"Hegedűs Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185282

185284
Feltöltve
2014.10.30. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

185286
Feltöltve
2014.10.30. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

185287
Feltöltve
2014.10.30. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO640

185285
Feltöltve
2014.10.30. 11:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.10.30. 11:51
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.09.09. 10:30
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
22.02.06. 14:38
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
18.11.27. 15:32
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
17.10.25. 18:52
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
17.02.22. 19:32
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
16.04.16. 11:13
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
16.01.25. 17:26
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
15.12.22. 22:46
Megérintettem a "Hegedűs Gyula" alkotást
14.10.30. 12:45
Göröntsér Vera publikálta "Hegedűs Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.