dr. Verzár Frigyes emléktáblája

Debrecen, Nagyerdei krt. 98.

Debrecen
Nagyerdei krt. 98.
Centrumelnöki Hivatal Nagytanácsterem

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Prim Zoltán (ötvösművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Nyul Imre
2014.10.18. 11:54
Televízióban többször láttam a DEOEC Nagytanácstermét a Centrumelnöki Hivatalban. Ott is láttam, illetve az interneten olvastam, hogy több dombormű is található a tanácsteremben. Többször próbáltam bejutni, míg most megfelelő információ után eljutottam a titkárságra. Szerencsémre a szomszéd helyiségben éppen ott volt Dr. Édes István főigazgató úr, aki készségesen intézkedett, hogy fotózhassak a patinás Nagytanácsteremben.

A négy dombormű közül az egyik, Verzár Frigyes orvos, fiziológus, akadémikus, Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) egykori rektoráé.
A bronz dombormű mérete 39×51 cm. Az alkotás Prím Zoltán munkája.

Dr. Verzár Frigyes (1886-1979) orvosi oklevelét Budapesten szerezte. 1918-tól a debreceni egyetem orvosi karán a Kórtani Intézet, valamint az Élettani Intézet igazgatója. Az 1927/28-as oktatási évben az egyetem rektora. Fő kutatási területe az izomfiziológia, a bélből történő felszívódás, a hormonok és a vitaminok közötti kapcsolatok, az endokrin mirigyek működése.

Verzár Frigyes:
http://www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/5.1.7/90eves_debreceni_verzar_frigyes.pdf
Források:
http://www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/5.1.7/90eves_debreceni_verzar_frigyes.pdf

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"dr. Verzár Frigyes emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Verzár Frigyes
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
183969
Feltöltve
2014.10.17. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.17. 14:01
Dr. Verzár Frigyes

"dr. Verzár Frigyes emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Verzár Frigyes
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
183970
Feltöltve
2014.10.17. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.17. 14:02
Dr. Verzár Frigyes

"dr. Verzár Frigyes emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Verzár Frigyes
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
183971

184092
Feltöltve
2014.10.18. 11:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.18. 11:53
Dr. Verzár Frigyes
Összesen 4 fotó

Műlap története

14.10.18. 11:54
Nyul Imre publikálta "dr. Verzár Frigyes emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.