Klebelsberg Kuno-mellszobor

Daruszentmiklós, Berzsenyi Dániel u. 1.

Alternatív, helyi címek:Gróf Klebelsberg Kuno-mellszobor

Daruszentmiklós
Berzsenyi Dániel u. 1.
A település daruhegyi részében, az iskola udvarában.

Felállítás2013. december 13.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
H.István
2014.10.28. 00:46
Daruszentmiklós kis település Fejér megye délkeleti csücskében. Három kisebb településrészből jött létre: Daruhegy, Dánieltelep és Kisszentmiklós.
Gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter analfabetizmus elleni programja keretében épült 1923-ban Daruhegyen a népiskola. Az egyosztályos népiskolaként épült Klebelsberg-kúria Rerrich Béla építész munkája.
Az épületet 2011-ben újították fel, melyben ma is oktatás folyik. Rauf Norbert polgármester kezdeményezésére, az épület fennállásának 90. évfordulóján, a kúria névadójának tiszteletére, 2013-ban szobrot állítottak. A szobor alkotója Pető Hunor szobrászművész. Az avatáson L. Simon László a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, Varga Gábor országgyűlési képviselő és Rauf Norbert polgármester mondtak beszédet. Az ünnepség végén L. Simon László és Varga Gábor leplezték le a szobrot.
Kalandos út vezetett a szoborhoz, de a vártnál könnyebben találtuk meg. Előszállás felől érkeztünk kanyargós utakon, majd a településen egy jó hosszú, egyenes úton haladtunk, majd egy derékszögű kanyar után egy kiserdő következett, mintha már véget ért volna a falu. Az erdőn túl aztán megint volt egy településrész, és ott kellett jobbra befordulni. A szép sárgára festett iskolaépület elég feltűnő, könnyű megtalálni. A szobor az épület előtt áll, az udvar területén, tehát először engedélyt kértem a fotózásra. Természetesen segítőkészek voltak.
Az egész szobor kb. embermagasságú, műkőposztamensen elhelyezkedő bronz mellszobor. Egész alakos testvére, a szintén Pető Hunor által készített, a székesfehérvári Ciszterci gimnázium előtt látható.
Források:
http://duol.hu/hirek/klebelsberg-szobor-a-regi-nepiskolanal-1588991

H.István műlapja


Közös gyűjteményben
Klebelsberg-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183506
Feltöltve
2014.10.14. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:15

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183507
Feltöltve
2014.10.14. 23:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:17

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183508
Feltöltve
2014.10.14. 23:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:23

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183509
Feltöltve
2014.10.14. 23:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:24

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183510
Feltöltve
2014.10.14. 23:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:26

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183511
Feltöltve
2014.10.14. 23:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:27

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183512
Feltöltve
2014.10.14. 23:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:28

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183513
Feltöltve
2014.10.14. 23:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:29

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183514
Feltöltve
2014.10.14. 23:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:30

"Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Daruszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
183515
Feltöltve
2014.10.14. 23:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.14. 23:31
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.11.18. 14:51
A "Klebelsberg Kuno-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.28. 00:46
H.István publikálta "Klebelsberg Kuno-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.