Edelény, Miklós Gyula u. 4.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Fireman

Edelény
Miklós Gyula u. 4.
A Művelődési ház közelében található Templomkerti Kisvendéglő kertjében állították fel.

Felállítás2013. augusztus 5.

Ágoston Zoltán (kőfaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Szórád Péter
2014.10.13. 19:11
2010 júniusában óriási erővel zúdult rá az árvíz Edelényre. A Bódva több helyen áttörte a homokzsákokkal magasított gátat, méteres magasságban elöntve az utcákat és házakat. Rendőrök, tűzoltók, vízügyi szakemberek éjt nappallá téve emberfeletti erőfeszítéssel csónakok segítségével menekítették a bajba jutott lakosokat.
Ágoston Zoltán helyi lakos az esemény emlékére egy tűzoltót ábrázoló szobrot készített, és ezt 2011-ben felajánlotta az önkormányzatnak, köztéren való elhelyezésre. A szakmai zsűri azonban nem javasolta a felállítást, mivel szerintük nem üti meg azt a művészi szintet, ami egy köztéri szobor színvonalának megfelelő lenne.
A szobor egy tűzoltót ábrázol, amint az árvíz elleni védekezésben a nyúlgát építéséhez szükséges homokzsákok elhelyezésében segédkezik.
Az ismeretlen tűzoltó szobrát végül egy vendéglátóegység udvarán állították fel magánkezdeményezésből.
Források:
http://www.edeleny.hu/testuletiules/2011_05_25_testuleti_ules_jegyzokonyve.pdf
http://nol.hu/mozaik/raszakadt_a_bodva_edelenyre-688431



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183297
Feltöltve
2014.10.13. 18:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:45

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183296
Feltöltve
2014.10.13. 18:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:45

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183298
Feltöltve
2014.10.13. 18:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ5/1 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:46

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183299
Feltöltve
2014.10.13. 18:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:46

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183300
Feltöltve
2014.10.13. 18:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:46

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183301
Feltöltve
2014.10.13. 18:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:47

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183302
Feltöltve
2014.10.13. 18:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:48

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183303
Feltöltve
2014.10.13. 18:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/125 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:48

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183304
Feltöltve
2014.10.13. 18:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:49

Adalék vagy máshol

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183306
Forrás
http://nol.hu/mozaik/raszakadt_a_bodva_edelenyre-688431
Feltöltve
2014.10.13. 18:49
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:49

"Tűzoltó" c. alkotás fotói

Alkotó
Ágoston Zoltán (kőfaragó)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
183307
Forrás
http://nol.hu/mozaik/raszakadt_a_bodva_edelenyre-688431
Feltöltve
2014.10.13. 18:50
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.13. 18:50
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.03.17. 19:32
A "Tűzoltó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.13. 19:11
Szórád Péter publikálta "Tűzoltó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.