Gárdony-Agárdpuszta, Sigray István u.

Gárdony-Agárdpuszta
Sigray István u.
A Gárdonyi Géza múzeum falán.

Felállítás2014. augusztus 2.


Nem köztéri:Múzeum területe
H.István
2014.10.14. 01:00
2007-ben újították fel Gárdonyi Gáza szülőházát, majd 2009-ben múzeumot rendeztek be az épületben. 2014. augusztus 2-án avatták a múzeum utcafront felőli oldalán a Fejér megyei írók, költők panteonját. Az emlékfalon sorakozik 22 db bronz emléktábla az írók és költők portréjával. Mindegyik emléktáblát más alkotó készítette, ezért mindegyik más stílusjegyeket hordoz. Az itt bemutatott a hatodik a sorban, jobbról balra haladva, készítője Rajcsók Attila.
Jankovich Ferenc magyar költő, író, műfordító.
„Székesfehérváron született 1907. november 29-én. Iskoláit Sárpentelén, majd Székesfehérváron végezte. 1927-ben érettségizett, majd az Eötvös Kollégium tagjaként a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett.
1932–34 között francia állami ösztöndíjjal a Sorbonne hallgatója, és az École Normale Supérieure diákja volt. Tanársegédként dolgozott a Keleti Nyelvek Főiskoláján. Itt jelent meg első verseskötete.
Hazatérve 2 évet végzett el a Zeneakadémia ének tanszakán. Óraadó tanár a budapesti középiskolákban. 1936–42 között a Magyar Dal c. zenei folyóirat felelős szerkesztőjeként dolgozott, Kodály és Vásárhelyi Zoltán munkatársaként. Az érdi első magyar Népfőiskolán magyar irodalmat, történelmet, zenét tanított.
1939-ben, majd 1942-ben Baumgarten-díjat kapott. Munkatársa volt a Nyugat, Válasz, Kelet Népe, Magyar Csillag c. folyóiratoknak.
A 40-es évek második felében indított élő, országjáró folyóiratának, a Magvetőnek megjelentetését a megújuló zaklatások miatt kénytelen volt beszüntetni. Az ötvenes években visszavonult a kulturális szervezői tevékenységtől, az évtized elején költőként nem publikált. Történelmi regényeket írt és idegen szerzők műveit fordította. Munkásságáért 1955-ben József Attila-díjat, 1956-ban Kossuth-díjat kapott.
1956-ban, majd 1961-ben a Nemzetközi PEN Club meghívására részt vett a Knokke le Zoute-i költői biennálén, ahol A primitív szentimentalizmus és a modern nihilizmus érintkezése korunkban címmel tartott előadást. A 60-as években irodalmi munkásságával verskötetek és regények mellett a memoárirodalmat is gazdagította. 1971. március 9-én Budapesten hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.”
Források:
http://www.orientpress.hu/131514
http://hu.wikipedia.org/wiki/Jankovich_Ferenc

H.István műlapja



Cím alapján hasonló

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
182563
Feltöltve
2014.10.09. 09:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 09:28

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
182564
Feltöltve
2014.10.09. 09:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 09:39

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
182565
Feltöltve
2014.10.09. 09:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 09:39

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
182566
Feltöltve
2014.10.09. 09:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 09:39

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
182567
Feltöltve
2014.10.09. 09:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.09. 09:39

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498766
Feltöltve
2022.08.27. 15:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 15:05

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498767
Feltöltve
2022.08.27. 15:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 31.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 15:05

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498768
Feltöltve
2022.08.27. 15:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 15:05

"Jankovich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498769
Feltöltve
2022.08.27. 15:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 15:05
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.08.27. 15:05
4 új fotót töltöttem a "Jankovich Ferenc" műlaphoz
18.04.11. 14:30
Megérintettem a "Jankovich Ferenc" alkotást
17.12.01. 16:04
Megérintettem a "Jankovich Ferenc" alkotást
14.10.14. 01:00
H.István publikálta "Jankovich Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.