Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa

Budapest, V. kerület, Fővám tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Fővám tér
A tér Duna felőli oldalának északi szegélyén.

Felállítás1949

Neszták Béla
2008.07.24. 10:32
Helyén 1936 és 1948 között a IV. Károly I. Honvéd és Népfelkelő Gyalogezred emlékműve állott. 1944-45-ben megsemmisült LÁSD AZ ARCHÍV FELVÉTELT ! 1954-ben helyére Georgi Dimitrov szobra került, amit 1993-ban lebontottak, helyére egy kőtál került .1998-ban a talpzaton helyezték el Szabó György alkotását. Négyszögletes bronz tábla, közepén kerek keretben anya támogatja elesett gyermekét. Felirata: '1914 - 1918/A/IV. Károly király/I. Honvéd és Népfelkelő/Gyalogezred emlékére.'
Pótó János
2010.09.14. 09:47
Helyén (egészen pontosan mellette, a tér Duna felőli oldalán, de centrálisan elhelyezve) 1938 (nem 1936!) és 1948 között állt a IV. Károlyról elnevezett I. honvéd és népfelkelő ezred, Budapest háziezredének emlékműve, mint ezt a szorosan kapcsolódó műlap egészen pontosan bemutatja. Az eredeti emlékmű azonban Budapest ostromakor nem semmisült meg, sőt, még igazán jelentős sérüléseket sem szenvedett. Az 1945. május–július között készült, Budapest köztéri szobrainak ostrom utáni állapotát felmérő különböző jelentések szerint sérülései a 'helyszínen javíthatók'. 1948. október 2–11. közötti lebontásának oka szintén a szorosan kapcsolódó műlapon olvasható.
Bár ezen 'emlékmű pótló emlékmű' felállításának idejeként a Budapest Galéria nyilvántartásában is 1948 szerepel, az semmiképpen nem történhetett 1949 előtt. 1949. március 2-án jelent meg ugyanis a Kis Újságban egy interjú Pogány Ö. Gáborral a budapesti szobrok 'B-listázásáról', s ebben többek között azt mondja az ekkor már fél éve eltávolított eredeti emlékműről, hogy 'ezt az emléket egy egyszerű, de mindenképpen ízléses mű fogja pótolni'. Így, jövő időben. De nem centrálisan helyezték el, mint a sokszorosan nagyobb eredeti emlékművet, hanem a tér Duna felőli oldalának északi szegélyén, s nem a Duna felé fordul, hanem délkeletnek, a tér felé.
Végül a Dimitrov-szobrok, mert kettő is volt (s 1954–1990 között a tér is Dimitrov nevét viselte): az első egy mellszobor, Jordan Kracsmarov műve és 1954–1983 között állt a téren (majd 1984-től a Máriaremetei úton: http://www.kozterkep.hu/~/7609/_georgi_dimitrov_mellszobra_budapest_kracsmarov_jordan_1954.html?l&nr=1, ma pedig a Szoborparkban: http://www.kozterkep.hu/~/8862_dimitrov_mellszobor_budapest_jordan_kracsmarov_1954.html). 1983-ban ezt a mellszobrot egy egész alakos váltotta, Valentin Sztarcsev műve (ma ugyancsak a Szoborparkban, de műlapja még nincs).
Viszont mindkét egymást váltó Dimitrov-szobor a tér átellenes, a Dunától távolabbi végén állt centrálisan elhelyezve, a Duna felé fordulva.

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
9470
Feltöltve
2008.07.24. 10:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.24. 10:20

9480

Az emlékoszlop 2006. februárjában
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66288
Fotózva
2006. február
Évszám
2006
Feltöltve
2010.09.17. 00:29
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ71/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.09.17. 00:29
2006. február
Az emlékoszlop 2006. februárjában

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Még építési terület 2010 szeptember 17.-én, de az emlékmű már a helyén áll.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
66296
Évszám
2010
Feltöltve
2010.09.17. 11:45
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ28/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.09.17. 11:45
2010
Még építési terület 2010 szeptember 17.-én, de az emlékmű már a helyén áll.

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

A Fővám teret nagy átalakitás után átadták a rendeltetésének, az emlékoszlop mellé visszakerült a kőpad is.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
67955
Feltöltve
2010.10.04. 14:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.10.04. 14:49
A Fővám teret nagy átalakitás után átadták a rendeltetésének, az emlékoszlop mellé visszakerült a kőpad is.

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Négyszögletes bronz tábla: Szabó György alkotása. Közepén ovális domborításban anya öleli elesett fiát. Felirata: '1914 - 1918/A/IV. Kár...Teljes szövegNégyszögletes bronz tábla: Szabó György alkotása.
Közepén ovális domborításban anya öleli elesett fiát.
Felirata: '1914 - 1918/A/IV. Károly király/I. Honvéd és Népfelkelő/Gyalogezred emlékére.'Kevesebb szöveg
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102957
Évszám
1914
Feltöltve
2012.01.15. 19:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.15. 19:59
1914
Négyszögletes bronz tábla: Szabó György alkotása. Közepén ovális domborításban anya öleli e...Teljes szövegNégyszögletes bronz tábla: Szabó György alkotása.
Közepén ovális domborításban anya öleli elesett fiát.
Felirata: '1914 - 1918/A/IV. Károly király/I. Honvéd és Népfelkelő/Gyalogezred emlékére.'Kevesebb szöveg

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

A dombormű.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102958
Feltöltve
2012.01.15. 20:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.15. 20:01
A dombormű.

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188799
Feltöltve
2014.11.30. 19:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 19:30

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102959
Feltöltve
2012.01.15. 20:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.15. 20:05

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188798
Feltöltve
2014.11.30. 19:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 19:28

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230444
Feltöltve
2016.01.27. 22:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.27. 22:23

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230445
Feltöltve
2016.01.27. 22:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.27. 22:24

230446

230447
Feltöltve
2016.01.27. 22:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.27. 22:26

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
461003
Feltöltve
2021.10.03. 16:11
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Dr. Pinczés Sándor 21.10.03. 16:11

230448
Feltöltve
2016.01.27. 22:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.27. 22:26

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
461004
Feltöltve
2021.10.03. 16:11
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.10.03. 16:11

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
495466
Feltöltve
2022.07.27. 06:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/500 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.27. 06:43

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508804
Feltöltve
2022.11.14. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:35

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508805
Feltöltve
2022.11.14. 15:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:35

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508806
Feltöltve
2022.11.14. 15:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/1000 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 15:36

Archív fotók

"Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
9481
Feltöltve
2008.07.24. 10:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.24. 10:20
Archív felvétel

9482

Összesen 23 fotó

Műlap története

3 órája
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
23.02.24. 11:32
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
22.11.14. 15:36
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
22.11.14. 15:35
2 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
22.07.27. 06:43
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
22.06.11. 15:02
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
21.10.03. 16:11
2 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
21.09.26. 13:01
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
20.07.08. 12:04
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
18.11.06. 16:20

18.06.03. 10:39
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
18.04.16. 16:27
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
17.06.03. 08:59
Megérintettem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" alkotást
16.11.14. 18:30
Az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.01.27. 22:26
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
16.01.27. 22:26
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
16.01.27. 22:24

16.01.27. 22:23
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
14.11.30. 19:30
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
14.11.30. 19:28
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
12.01.15. 20:05
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
12.01.15. 20:01
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
12.01.15. 19:59
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
10.10.04. 14:49
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
10.09.17. 11:45
1 új fotót töltöttem az "Az I. honvéd és népfelkelő gyalogezred emlékoszlopa" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.