Kecskemét-Hetényegyháza, Kossuth Lajos u. 85.

Kecskemét-Hetényegyháza
Kossuth Lajos u. 85.
A hetényegyházi katolikus templom kertjében van felállítva.

Felállítás2011. szeptember 17.

Fellegi Tamás (kőfaragó)

Szórád Péter
2014.09.04. 21:22
A hetényi templom falán elhelyezett márványtáblán korábban mindössze 31 első világháborúban és 10 második világháborúban elesett hetényi lakos neve volt feltüntetve. Szakonyi István obsitos sorőrmester, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége tagja viszont úgy gondolta, hogy ennél sokkal több helyi áldozata van a két nagy háborúnak. Tíz éves kitartó levéltári és hadtörténet intézeti kutatómunka eredményeképpen sikerült felderítenie több mint négyezer kecskeméti és a környékbeli falvak első és második világháborús áldozatainak anyakönyvi adatait. Ezeket a Főhajtás című könyvecskében nyomtatásban is megjelentette, amelynek eladásából befolyt félmillió forintot felajánlotta az emlékmű építéséhez. Az emlékművön első és második világháborúban elesett katonák, polgári áldozatok, hadifogságban elhunytak és a holokauszt áldozatainak nevei sorakoznak. Az építés költségei az önkormányzat anyagi támogatásából, és a helyi vállalkozások és magánszemélyek adakozásából jött össze.
Források:
http://www.honvedelem.hu/cikk/28603/negyezer-hosi-halottat-kutatott-fel

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178501
Feltöltve
2014.09.04. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 19:17

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178502
Feltöltve
2014.09.04. 19:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 19:18

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178503
Feltöltve
2014.09.04. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 19:19

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178504
Feltöltve
2014.09.04. 19:20
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ56/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 19:20

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178505
Feltöltve
2014.09.04. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ56/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 19:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178506
Feltöltve
2014.09.04. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 19:48

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178508
Feltöltve
2014.09.04. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

178517
Feltöltve
2014.09.04. 19:59
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 19:59

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178518
Feltöltve
2014.09.04. 20:00
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 20:00

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178519
Feltöltve
2014.09.04. 20:01
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 20:01

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178520
Feltöltve
2014.09.04. 20:01
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 20:01

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Fellegi Tamás (kőfaragó)
Település
Kecskemét-Hetényegyháza
Feltöltő
Azonosító
178521
Feltöltve
2014.09.04. 20:02
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 115 HS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.04. 20:02
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.09.04. 21:22
Szórád Péter publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.