Károlyi Mihály-emléktábla

Budapest, V. kerület, Ferenczy István u.1.
Archív képek

Budapest
V. kerület, Ferenczy István u.1.
A ház falán

Felállítás1963. március 4.

Skoda Lajos (építész, közreműködő)

Neszták Béla
2008.07.23. 17:03
130x130 cm-es kőtáblából kiemelkedő betűk és kb. 40x60 cm-es jobbra néző fej dombormű, körben felirat, melynek szövegét megszakítja soronként a középen lévő fej dombormű. Felirat: "Ebben a házban született / 1875 március 4-én KÁROLYI / MIHÁLY Magyarország függetlenségének és a / dolgozó magyar nép / felszabadításának / elszánt harcosa / az első Magyar / Népköztársaság / elnöke aki szülő / házát melyet az / elenforradalom / 1920-ban elkobzott / a felszabadult / Magyarország / visszaadott 1948-ban / művelődési célokra a / dolgozó magyar népnek / adományozta. Állította / a Magyar Népköztársaság / Kormánya 1963. Március."
Csuhai István
2014.09.27. 21:04
Az emléktábla avatási idejét 1963-ra módosítottam. Noha látszólag egyszerű domborműves emléktábláról van szó, az alkotás története eléggé kacifántosra sikerült. Budapest Főváros Tanácsa VB Népművelési Osztálya 1962. március 27-én - felsőbb kormányszervek határozataira való hivatkozással - kérte Kalló Viktor szobrászművész és Skoda Lajos építész megbízását a Károlyi-palota külső falán domborműves emléktábla megtervezésére. Az adminisztráció azonban késlekedett, annak ellenére, hogy az emléktáblát 1962 novemberében, Károlyi Mihályné Andrássy Katinka magyarországi látogatásakor kívánták felavatni, a két alkotó kijelölésére csak április 11-én, hivatalos kiértesítésükre május 11-én került csak sor. A nyár folyamán Kalló és Skoda semmilyen változatot nem mutatott meg a zsűrinek, erre először szeptember 28-án került sor, amikor az 1:1-es gipszmintát mutatták be, amely ellen a különféle bíráló bizottságok számtalan kifogást emeltek, a terv egyedül Károlyi Mihályné tetszését nyerte el. Az avatás idejét módosították - 1963. március 4-re, Károlyi születésnapjára -, a továbbfejlesztett tervet végül 1962. november 27-én mutatták be, és az emléktábla rohammunkában, számtalan hivatal folyamatos közbeavatkozása és sürgetése révén készült el. Az avatás ideje tehát nem a kerek, 1965-ös évforduló, hanem 1963. március 4.

A történet részletei: Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei 1962-66. Képző- és Iparművészeti Lektorátus, Bp., 2002. I. kötet 226. és 228-231. o.

Cím alapján hasonló

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
9441
Feltöltve
2008.07.23. 17:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.23. 17:03

28132
Feltöltve
2009.09.14. 20:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.09.14. 20:34

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108841
Feltöltve
2012.04.14. 20:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.14. 20:18

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186839
Feltöltve
2014.11.14. 01:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 01:10

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186840
Feltöltve
2014.11.14. 01:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 01:11

186841

186842
Feltöltve
2014.11.14. 01:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 01:12

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188791
Feltöltve
2014.11.30. 19:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 19:12

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188790
Feltöltve
2014.11.30. 19:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/160 • ISO400

188789
Feltöltve
2014.11.30. 19:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/170 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 19:12

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207791
Feltöltve
2015.06.03. 13:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.03. 13:30

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509518
Feltöltve
2022.11.24. 18:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/80 • 6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 18:01

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509519
Feltöltve
2022.11.24. 18:01
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ43/10 • 1/80 • 12.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 18:01

Archív fotók

"Károlyi Mihály-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kalló ViktorSkoda Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
9442
Feltöltve
2008.07.23. 17:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.23. 17:03
Archív felvétel

9443

9444

Összesen 16 fotó

Műlap története

22.11.24. 18:19
A "Károlyi Mihály-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.24. 18:01
2 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
22.11.22. 13:15
Megérintettem a "Károlyi Mihály-emléktábla" alkotást
19.03.17. 15:16
Megérintettem a "Károlyi Mihály-emléktábla" alkotást
18.07.20. 22:22
Megérintettem a "Károlyi Mihály-emléktábla" alkotást
17.06.23. 22:45
Megérintettem a "Károlyi Mihály-emléktábla" alkotást
15.06.03. 13:30
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
15.05.29. 20:34
Megérintettem a "Károlyi Mihály-emléktábla" alkotást
14.11.30. 19:12
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
14.11.30. 19:12
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
14.11.30. 19:12
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
14.11.14. 01:12
A "Károlyi Mihály-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.14. 01:12
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
14.11.14. 01:11

14.11.14. 01:10
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
14.09.27. 21:25
A "Károlyi Mihály-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.27. 21:24

12.04.14. 20:18
1 új fotót töltöttem a "Károlyi Mihály-emléktábla" műlaphoz
08.07.23. 17:03
Neszták Béla publikálta "Károlyi Mihály-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.