Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei

Budapest, VIII. kerület, Vas utca 17.

A címen található épület (SOTE Egészségtudományi Kar) homlokzatán.

Felállítás1908

Göröntsér Vera
2014.08.27. 16:17
Jártam itt már korábban is, bizonyítja a kapcsolt lap, ami egy összetett és minden ízében modern alkotást mutat be. Rácsodálkoztam az akkor elég újonnan felújított épület, az egykori Pajor Szanatórium, ma Egészségtudományi Kar épületére, ami egy kor letisztult eleganciáját mutatja. A homlokzatra akkor nem figyeltem, szégyenlem. Mentésemre: szűk az utca és rendszerint én a délutáni órákban, időre igyekeztem.
A felfedezést a forrásnál megadott könyv hozta, azt is úgy, hogy a homlokzatnak mindössze a Vas utcai oldalát fotóztam, a leírás szerint ugyanezek a motívumok találhatók a Szentkirályi utcai oldal felső emeletének sávjában is.

Amit itt, a főpárkány alatt látunk: páronként ismétlődő nőalakok, akik girlandot tartanak, ill. rögzítenek éppen a homlokzatra. Ruhájuk redőzetének könnyedsége szinte meglepi a nézelődőt. A motívumok, a megformálás jellegzetesen mutatják "Maróti műhelyének" más épületdíszítő munkáival egyező/hasonló stílusjegyeit.

Az egykori szanatórium "kincsein" elgondolkoztam. Micsoda szép találkozása a századforduló szecessziós stílusának és a kerti kút modern felfogásának!
Források:
Ács Piroska/Gerle János: Maróti Géza 1875-1941; "Mi vagyunk az Atlantisz". 18.tétel

Kapcsolódó
Ötödik elem

Cím alapján hasonló

"Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
176227
Feltöltve
2014.08.18. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 18:23

"Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
176228
Feltöltve
2014.08.18. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

176229
Feltöltve
2014.08.18. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 18:23

"Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
176230
Feltöltve
2014.08.18. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 18:24

"Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
176231
Feltöltve
2014.08.18. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

176232
Feltöltve
2014.08.18. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

176233
Feltöltve
2014.08.18. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

176234
Feltöltve
2014.08.18. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

176235
Feltöltve
2014.08.18. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 18:24

"Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
176236
Feltöltve
2014.08.18. 18:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 18:25

"Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
176237
Feltöltve
2014.08.18. 18:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

176238

328165
Feltöltve
2018.10.19. 17:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.19. 17:46
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.02.28. 17:02
Megérintettem az "Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" alkotást
18.10.19. 17:46
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" műlaphoz
14.08.27. 16:17
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Pajor Szanatórium díszítő domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.