Pethe Ferenc mellszobra

Keszthely, Egyetem utca

Keszthely
Egyetem utca
Az Egyetem utca a Széchenyi utcáról nyílik, de voltaképpen a Pannon...Teljes szövegAz Egyetem utca a Széchenyi utcáról nyílik, de voltaképpen a Pannon Egyetem Georgikon Karának a Deák Ferenc utcára néző "A" épülete hátsó traktusa, udvara. Itt, kis belső parkban láthatók a szoborkert darabjai.Kevesebb szöveg

Felállítás1961

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2014.08.14. 01:23
Pethe Ferenc (1763-1832) a debreceni református kollégiumban folytatott tanulmányai után 25 évesen nagy nyugat-európai körutat tett, és ott ismerkedett meg a modern világ gazdasági, politikai viszonyaival. Nyomdászattal is foglalkozott, Bécsben letelepedve gazdasági újságot szerkesztett. Innen hívta 1797-ben Festetics György a Georgikonba, ahol az eltöltött négy év alatt számtalan pozíciót betöltött: könyvelő volt, négy és fél éven át tanított, 1799-től két évig irányította a Georgikont és jó néhány újítást is bevezetett a gyakorlati földművelésben. 1801-ben felmondott Keszthelyen, és nem tért vissza a városba, munkássága viszont még szerteágazóbb lett, bekapcsolódott az ország gazdasági, kulturális és politikai életébe is.

Mellszobra Vastagh László munkája, és pontosan megegyezik a Mezőgazdasági Múzeum oldalában álló Pethe Ferenc-mellszoborral, valamint a néhány évvel később az akkori Mezőgazdasági Minisztérium árkádjai alatt kialakított panteonban felállított változattal. Furcsa módon azonban az alighanem első példányról, erről a valószínűsíthetően Tessedik Sámuel szobrával egyidőben felállított keszthelyi munkáról egyetlen műlista sem tesz említést. A hét mellszobor közül Pethe Ferencé balról a legelső.

Még egy apró érdekesség: a szobrász, orvosi tanulmányainak befejezése után, gazdász képesítést szerzett itt a keszthelyi Georgikonban is. Könnyen elképzelhető, hogy az egykori alma mater ezzel a félig-meddig köztéri megbízással szerette volna újra feladathoz juttatni az 1945 után a pálya szélére, a Mezőgazdasági Múzeum restaurátori osztályára került Vastagh Lászlót.
Források:
http://www.fgyvk.hu/eletrajzilexikon/?dir=P#P/025_Pethe_Ferenc

Kapcsolódó
Pethe Ferenc
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175682
Feltöltve
2014.08.14. 00:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:40

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175680
Feltöltve
2014.08.14. 00:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:39

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175676
Feltöltve
2014.08.14. 00:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:37

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175675
Feltöltve
2014.08.14. 00:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:37

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175678
Feltöltve
2014.08.14. 00:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:38

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175677
Feltöltve
2014.08.14. 00:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

175679
Feltöltve
2014.08.14. 00:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:39

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175683
Feltöltve
2014.08.14. 00:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:40

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175681
Feltöltve
2014.08.14. 00:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.14. 00:40
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.08.14. 01:23
Csuhai István publikálta "Pethe Ferenc mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.