Kölüs Gábor mellszobra

Keszthely, Egyetem utca

Keszthely
Egyetem utca
Az Egyetem utca tulajdonképpen a városszervezés részéről a Pannon...Teljes szövegAz Egyetem utca tulajdonképpen a városszervezés részéről a Pannon Egyetem Georgikon Kara felé tett gesztus, hiszen a Széchenyi utcáról nyíló kis zsákutca az egyetem A épületének hátsó traktusa. Ennek a kis belső parkjában áll a panteon, összesen hét mellszobor, más-más megformálással, de azonos magasságú és léptékű talapzatokon.Kevesebb szöveg

Felállítás2010. május 7.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2014.08.11. 01:23
Kölüs Gábor (1922-2008) szűkebb szakterületein, az álattanon, a vadgazdálkodáson és takarmányozáson túl is igen sokoldalú ember, nagy hatású pedagógus volt. Szerteágazó tevékenységéről az adalékba foglalt életrajz alapján lehet fogalmat alkotni. Azok közé az oktatók közé tartozott, akik a középiskolai évek után első képesítésüket itt, a Keszthelyi Gazdasági Akadémián szerezték meg, ő maga oktatóként, egyetemi tanárként, tanszékvezetőként aztán ennek az intézménynek a jogutódjában, a ma Pannon Egyetem Georgikon Karának nevezett keszthelyi mezőgazdasági felsőfokú iskolában töltött el hosszú évtizedeket, jóval túl 1988-as nyugdíjba vonulása után is. Tudományos elismerésein kívül két városnak, szülőhelyének, Sarkadnak és Keszthelynek is díszpolgára lett, korában igazi médiaszemélyiségnek számított, aki rendkívül sokat tett Keszthely és az egyetem megismeréséért.

Mellszobra a panteon utoljára elkészült darabja, patinája igen újszerű még, ezért ellenfényben is tetszetősebben fényképezhető, mint a szoborpark többi darabja. Orr Lajos munkáját egy egynapos, a tudósra, tanárra, az egyetem életében résztvevő emberre emlékező konferencia végén állították fel. A szobor jobbról nézve a második helyen, viszont legelöl, a park előtt elhaladókhoz legközelebb áll.
Források:
http://huntingpress.eu/magazin/szoboravatas_kolus_gabor_emlekere
További linkek
Kölüs Gábor életéről:
http://www.fgyvk.hu/eletrajzilexikon/?dir=K#K/072_Kölüs_Gábor



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175178
Feltöltve
2014.08.11. 00:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:54

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175169
Feltöltve
2014.08.11. 00:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:23

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175170
Feltöltve
2014.08.11. 00:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:23

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175176
Feltöltve
2014.08.11. 00:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:53

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175171
Feltöltve
2014.08.11. 00:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:29

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175177
Feltöltve
2014.08.11. 00:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:53

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175172
Feltöltve
2014.08.11. 00:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:30

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175175
Feltöltve
2014.08.11. 00:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:50

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175174
Feltöltve
2014.08.11. 00:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:48

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175173
Feltöltve
2014.08.11. 00:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:48

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175168
Feltöltve
2014.08.11. 00:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:20

"Kölüs Gábor mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
175167
Feltöltve
2014.08.11. 00:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.11. 00:19
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.08.11. 01:23
Csuhai István publikálta "Kölüs Gábor mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.