Dunapataj, Vasút utca 19-21.

Dunapataj
Vasút utca 19-21.
A Kodály Zoltán Művelődési Ház bejárati homlokzata előtt kiképzett kis parkban.

Avatás2010
Avatás1983. október 10.

Csuhai István
2014.08.01. 19:57
Borbás Tibor Kodály-ábrázolása félalakos szobor, több a mellszobornál, mégsem egészalakos szobor, az 1970-80-as évek egyik legkiemelkedőbb köztéri szobrásza azonban igen jellegzetes formában örökítette meg hősét, híven ahhoz az érett korszakára kialakult jellegzetes stílusához, melynek keretében például a Nyugat összes nagy alakját megformázta, és amit önkényesen talán szobrászati pszichologizmusnak nevezhetnénk. Ennek lényege, hogy Borbás hősét mindig elmozdítja valamiképp a realista portrészobrászattól valamilyen absztrakció felé, de az ábrázolásban mindig benne marad az az intellektuális viszony, amit tárgyával, a szobor eredeti mintájával, más művészeti ág közismert képviselőjével ő maga kialakított. Ebből a Kodály-szoborból például (testtartásából, arckifejezéséből) hallatlanul szuggesztíven árad az az öregkori visszafogottság és megtörtség, mely Kodály valóságos alakját a visszaemlékezések tanúsága szerint 1948 után, élő magyar klasszikusként vagy éppen e státus ellenére, valóban belengte.

Az eredetileg 1983-ban felállított szobor másodpéldány, első példánya Balatonfüreden áll, Dunapatajra pedig azért került, mert a nagyközség iskolájában alkalmazták először a Kodály-módszert a negyvenes évek végén, Kodály maga többször járt Patajon, 1962-ben az új művelődési ház alapkövét ő tette le, 1966-ban ő is avatta fel. A szobrot 2010-ben új, rendezett környezetben, a szépen felújított könyvtár és művelődési ház előtt újraállították. Igen jól van elhelyezve, és igen jó állapotban van, bár a szobor a képeken látható színeihez feltétlenül hozzájárult a hirtelen nyári vihar előtti ragyogó késő délutáni napfény.

Kapcsolódó
Kodály Zoltán
Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174398
Feltöltve
2014.08.01. 19:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.01. 19:40

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174399
Feltöltve
2014.08.01. 19:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.01. 19:41

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174444
Feltöltve
2014.08.02. 17:24

Csuhai István 14.08.02. 17:24

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174441
Feltöltve
2014.08.02. 17:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO400

Csuhai István 14.08.02. 17:23

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174439
Feltöltve
2014.08.02. 17:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/800 • ISO400

174440
Feltöltve
2014.08.02. 17:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ110/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.02. 17:23

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174442
Feltöltve
2014.08.02. 17:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.02. 17:24

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174443

174445
Feltöltve
2014.08.02. 17:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ110/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.02. 17:26

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174446

174400
Feltöltve
2014.08.01. 19:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.01. 19:41

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
174447
Feltöltve
2014.08.02. 17:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.02. 17:26

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
227320
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.12.17. 09:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.17. 09:48
2014. szeptember

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
227321
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.12.17. 09:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.17. 09:48
2014. szeptember

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
227322
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.12.17. 09:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ56/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.17. 09:49
2014. szeptember

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
227323
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.12.17. 09:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.17. 09:49
2014. szeptember

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
242316
Feltöltve
2016.06.05. 21:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.05. 21:02

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunapataj
Feltöltő
Azonosító
281548
Feltöltve
2017.06.14. 18:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.14. 18:14
Összesen 18 fotó

Műlap története

2 órája
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
23.11.01. 14:07
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
23.08.18. 11:40
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
21.10.16. 11:29
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
20.07.26. 10:35
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
20.03.13. 15:35
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
19.10.18. 11:48
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
19.09.04. 09:59
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
19.04.30. 17:53
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
19.03.07. 12:42
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
18.11.18. 10:40
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
17.06.14. 18:14
1 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán" műlaphoz
17.05.07. 09:24
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
16.10.31. 13:02
Megérintettem a "Kodály Zoltán" alkotást
16.06.05. 21:02
1 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán" műlaphoz
16.03.13. 00:05
A "Kodály Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.12.17. 09:49
1 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán" műlaphoz
15.12.17. 09:49
1 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán" műlaphoz
15.12.17. 09:48

14.08.02. 00:00
A "Kodály Zoltán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.01. 19:57
Csuhai István publikálta "Kodály Zoltán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.