Miskolc-Egyetemváros, Egyetemváros

Miskolc-Egyetemváros
Egyetemváros
Az Egyetem központi, új aulájában, a főhelyen áll.

Felállítás1997

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.08.08. 21:30
A Miskolci Egyetem nagy, új, központi aulájából Edit egyetlen alkotást nem töltött fel. Ezt, a központi helyen, középen, a terem végében álló, ötnegyedes életnagyságú Sályi István mellszobrot. Amikor ott jártam fotózni, engedélyt (és fényt) is kaptam az alkotások megörökítésére. No, meg egy tanulmányt, és listát az egyetemen látható művészeti alkotásokról.
Nagyon örülök, hogy épp a Sályi István-szobor maradt meg nekem, ugyanis a statika, és a mechanika voltak a kedvenc tárgyaim a középiskolában :) Ő éppen ezeket a tárgyakat tanította, és írt belőlük egyetemi tankönyveket.

Részletek az életrajzából:
"1949-ben megbízást kapott a Miskolcon újonnan alapított Nehézipari Műszaki Egyetem Mechanikai Tanszékének vezetésére, a tanszék és az oktatás megszervezésére. Az első tanévben még minden tanszéki előadást ő tartott meg, és egyedül vizsgáztatta a rengeteg hallgatót. Tudni kell, hogy a Mechanikai Tanszék nemcsak a gépész hallgatókat oktatta, de a kohászokat is, és a bányászokat is. 1950. február 28-án egyetemi tanárrá nevezték ki. A tanszéki oktatói létszámot lassan sikerült növelnie, elfoglaltsága némiképp csökkent, így sorra írhatta nélkülözhetetlen egyetemi jegyzeteit (Szilárdságtan I–II., Mechanikai példatár, Kinematikai és kinetika, Lengéstan, stb.)...
Kezdeményezésére számos mechanikai témájú konferencia és szimpózium megrendezésére is sor került. Sályi István 22 évig, az 1970–71. tanév végéig vezette a Mechanikai Tanszéket."
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1lyi_Istv%C3%A1n
További linkek
A szobrászról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_%C3%89va_%28szobr%C3%A1sz%29

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Sályi István dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
174052
Feltöltve
2014.07.28. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 21:50

"Sályi István dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
174058
Feltöltve
2014.07.28. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 21:51

"Sályi István dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
174053
Feltöltve
2014.07.28. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

174054
Feltöltve
2014.07.28. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

174055

174056
Feltöltve
2014.07.28. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

174057
Feltöltve
2014.07.28. 21:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/5 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 21:51

"Sályi István dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
174051
Feltöltve
2014.07.28. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 21:50
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.08.08. 21:30
TundeK62 publikálta "Sályi István dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.