Miskolc-Egyetemváros, Egyetemváros A/4-es épület

Miskolc-Egyetemváros
Egyetemváros A/4-es épület
A megadott épület földszintjén áll.

Avatás2013. június 29.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.09.07. 22:28
"Dr. Petrich Géza 1913-ban született, tanulmányainak befejezése után a Budapesti József Nádor Műszaki Egyetemen dolgozott intézeti tanárként. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem 1949-ben történő megalapításakor elvállalta az Ábrázoló geometria Tanszék megszervezését, 1951-ben egyetemi tanár (professzor) lett. 1951–52-ben Miskolcon a Bánya- és Kohómérnöki Kar dékánja volt, majd 1952–64 között dékánként a Gépészmérnöki Kart vezette. A tanszék vezetése mellett eddig a leghosszabb ideig volt – közmegbecsülésnek örvendve – a Gépészmérnöki Kar dékánja.
Dr. Petrich Géza Professzor egyetemi előadásai magas színvonalúak, közérthetőek, népszerűek voltak. Az ábrázoló geometria tantárgy anyagát több jegyzetben, valamint nívódíjjal elismert tankönyvben foglalta össze. Több mint másfél évtizedes miskolci munkássága után, kiemelkedő teljesítménye alapján a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta oktató munkáját. Kapcsolata a mi egyetemünkkel ezt követően is igen intenzív volt, rendszeresen tartott szakmai előadásokat, állandó részese volt az évfolyam találkozóinknak, amelyeket személyes emlékeinek megosztásával tett színesebbé. 1999-ben hunyt el." – olvasható abban a felhívásban, mely a szobor felállításának kezdeményezéseként született meg, a tudós születésének 100. évfordulójához közeledve.

Bárhogy keresem, nem találom az alkotó nevét, pedig ez az egyetemen állított egyik legújabb szobor :(
Források:
www.uni-miskolc.hu/~ombkeeo/ombke_l/2012/Petrich.doc

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Petrich Géza dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
173865
Feltöltve
2014.07.27. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.27. 20:19

"Petrich Géza dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
173866

173867

173868
Feltöltve
2014.07.27. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

173869

Összesen 5 fotó

Műlap története

23.08.01. 18:42
A "Petrich Géza dr." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.19. 22:58
A "Petrich Géza dr." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.09. 00:27
A "Petrich Géza dr." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.07. 22:28
TundeK62 publikálta "Petrich Géza dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.