Telekes, Vörösmarty Mihály u. 5.
További képek a Fotólistában

Telekes
Vörösmarty Mihály u. 5.
A Szentháromság-templom bejárata mellett áll.

Felállítás2009. június 13.

Nick Ferenc (fafaragó)
Rozengart Béla (fafaragó)
Baksics Tibor (fafaragó)
Gergely István (fafaragó)

H.István
2015.02.23. 14:50
Telekesen 2008-ban rendezték meg a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a helyi önkormányzat által támogatott alkotói tábort. Az Alapítvány művészeinek több alkotását is megtalálhatjuk a település különböző pontjain. Ezek az alkotások faragott faszobrok. Az itt látható alkotás Lukács Lajos plébános emlékére készült faszobor. A Szentháromság-templom bejárata mellett állították, halálának 15. évfordulóján, 2009. június 13-án, a 14 órakor kezdődő szentmise keretében áldotta meg Brenner József, a Szombathelyi Egyházmegye általános helynöke, aki személyesen is ismerte a plébánost.
„...prédikációjában kiemelte, hogy Lukács Lajos nem volt az a pap, aki nagyokat alkotott, hanem aki a mindennapokban mutatta meg hűségét Krisztushoz és az Egyházhoz. Valósan élte szerzetesi életét, de legfőképpen a szegénység fogadalmát, hiszen mindent, amije volt, a szegényeknek adta, még az utolsó fillérjeivel is a rászorulókat segítette. A szobor költségeit a helybéli hívek adták össze, így hálálva meg a sok jót, amit néhai plébánosuk 1972-től 1989-ig tett a faluért. A szobor kis tető alatt áll, bár a hívek elmondása szerint Lukács atya nem arról volt ismert Telekes-szerte, hogy beállt egy nyugalmas helyre és nézelődött, inkább, hogy másokat is besegített ez alá a tető alá.” olvashatjuk a jelölt forrásban.
Azóta a szobor környezete kissé átalakult. A templomot felújították, a tetőt leszerelték, a bejárathoz kétoldalt vas kapaszkodókorlát került.
Források:
http://www.martinus.hu/hirek/1362/szobrot-allitottak-lukacs-lajos-szalezi-atyanak

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
173748
Feltöltve
2014.07.26. 23:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.26. 23:50

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
196650
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.02.23. 14:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.23. 14:03
2014. július

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
196652
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.02.23. 14:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO160

196653
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.02.23. 14:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

196654
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.02.23. 14:04

H.István 15.02.23. 14:04
2014. július

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
196655

196656
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.02.23. 14:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

196657
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.02.23. 14:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.23. 14:04
2014. július

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
408555
Feltöltve
2020.07.08. 15:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.08. 15:59

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
408556
Feltöltve
2020.07.08. 16:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.08. 16:00

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
408557
Feltöltve
2020.07.08. 16:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/500 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.08. 16:00

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
408558
Feltöltve
2020.07.08. 16:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/500 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.08. 16:01

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
408559
Feltöltve
2020.07.08. 16:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/800 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.08. 16:01

Adalék vagy máshol

"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Nick Ferenc (fafaragó)Rozengart Béla (fafaragó)Baksics Tibor (fafaragó)Gergely István (fafaragó)
Település
Telekes
Feltöltő
Azonosító
196651
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.02.23. 14:03
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.23. 14:03
2014. július
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.07.08. 16:01
1 új fotót töltöttem a "Lukács Lajos-szobor" műlaphoz
20.07.08. 16:01
1 új fotót töltöttem a "Lukács Lajos-szobor" műlaphoz
20.07.08. 16:00
1 új fotót töltöttem a "Lukács Lajos-szobor" műlaphoz
20.07.08. 16:00
1 új fotót töltöttem a "Lukács Lajos-szobor" műlaphoz
20.07.08. 15:59
1 új fotót töltöttem a "Lukács Lajos-szobor" műlaphoz
15.02.23. 14:50
H.István publikálta "Lukács Lajos-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.