Budapest, V. kerület, Erzsébet tér 7-8.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Erzsébet tér 7-8.
A szálloda bejárata mellett áll a Tondó.

Felállítás2013. augusztus 5.
Készítés2008

ocsovai andrás
2014.07.22. 09:48
Valamikor a MÁVAUT-nál dolgoztam, 17 évig. Katám is. Naponta utaztam a műemléké vált, akkor központi autóbusz pályaudvarról. Sokat csavarogtunk a környező utcákban. A Dorottya utca az oka Dorottyánknak és azért, hogy testvérei neve D-vel kezdődik. Magánügy. Az én "sztorim".
A napokban hajójáraton utaztam le a Dunán a belvárosig. Nosztalgia csavargást tartottam.
És akkor belebotlottam.
Néhány nap és egy éve már, hogy köztér része. Köztérkép alannyá vált. Van Isten. Helyére került. Hogy hogyan? Leírni kevés ez az oldal.

Diplomamunka. A KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény kincse. Kiállítási darabként szerepelt a Magyar Nemzeti Múzeum: Reneszánsz Látványtár – Virtuális utazás a múltba kiállításán.
Most itt van az Erzsébet téren - és a Köztérképen - egy neves szálloda bejárata mellett.

A majd egy méteres, mészkőből faragott Szent Család részletről írták a kiállítás és azon szereplése kapcsán:
"Vasáros Zsolt kurátor: Szólt arról, hogy Polgár Botond Tondó című szobra, melynek ötletét Michelangelo festménye adta, megmutatja azt, hogy az antikból kiindulva, hogy lehet valamit kortárs szemmel megjeleníteni."
http://mult-kor.hu/20080926_reneszansz_latvanytar_avagy_virtualis_utazas_a_multba

Polgár Botondról:
http://www.polgarbotond.com/index.php?oldal=eletrajz

A Tondó állítását mások látták:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.548826778487966.1073741835.111762475527734&type=3

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173206
Feltöltve
2014.07.22. 09:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.22. 09:34

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173205

173203
Feltöltve
2014.07.22. 09:33

ocsovai andrás 14.07.22. 09:33

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173202

173204

173550
Feltöltve
2014.07.24. 08:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.24. 08:53

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173210
Feltöltve
2014.07.22. 09:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.22. 09:36

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173207
Feltöltve
2014.07.22. 09:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.22. 09:34

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173201
Feltöltve
2014.07.22. 09:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.22. 09:33

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173208
Feltöltve
2014.07.22. 09:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.22. 09:34

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173209
Feltöltve
2014.07.22. 09:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.22. 09:36

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179178
Feltöltve
2014.09.11. 21:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.11. 21:12

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179179
Feltöltve
2014.09.11. 21:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

179180
Feltöltve
2014.09.11. 21:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.11. 21:12

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179181
Feltöltve
2014.09.11. 21:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.11. 21:13

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
179182
Feltöltve
2014.09.11. 21:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.11. 21:13

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230624
Feltöltve
2016.01.30. 17:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:15

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230625
Feltöltve
2016.01.30. 17:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO160

230626
Feltöltve
2016.01.30. 17:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:15

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230627
Feltöltve
2016.01.30. 17:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:16

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230628
Feltöltve
2016.01.30. 17:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.30. 17:16

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252597
Feltöltve
2016.09.16. 17:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/70 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 17:46

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252601
Feltöltve
2016.09.16. 17:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 17:47

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252599
Feltöltve
2016.09.16. 17:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 17:46

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252598
Feltöltve
2016.09.16. 17:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 17:46

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252600
Feltöltve
2016.09.16. 17:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/420 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.16. 17:47

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509102
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.19. 06:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/40 • 5.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.19. 06:42
2022. február

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509103
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.19. 06:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/125 • 5.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.19. 06:42
2022. február

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509564
Feltöltve
2022.11.25. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/80 • 5.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.25. 21:30

"Tondó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509565
Feltöltve
2022.11.25. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/80 • 5.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.25. 21:30

Adalék vagy máshol

"Tondó" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173212
Feltöltve
2014.07.22. 09:38
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.22. 09:38
Képeslap
Összesen 31 fotó

Műlap története

8 napja
A "Tondó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.09.05. 13:08
Megérintettem a "Tondó" alkotást
22.11.25. 21:30
2 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
22.11.22. 14:54
Megérintettem a "Tondó" alkotást
22.11.19. 06:42
2 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
22.02.13. 10:10
Megérintettem a "Tondó" alkotást
18.12.11. 13:38
Megérintettem a "Tondó" alkotást
18.12.09. 16:35
Megérintettem a "Tondó" alkotást
18.09.15. 09:57
Megérintettem a "Tondó" alkotást
18.08.18. 18:36
Megérintettem a "Tondó" alkotást
18.05.23. 08:41
Megérintettem a "Tondó" alkotást
17.04.27. 09:04
Megérintettem a "Tondó" alkotást
16.09.16. 17:47
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.09.16. 17:47
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.09.16. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.09.16. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.09.16. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.01.30. 17:16
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.01.30. 17:16
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.01.30. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.01.30. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
16.01.30. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
14.09.11. 21:13
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
14.09.11. 21:13
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
14.09.11. 21:12
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
14.09.11. 21:12
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
14.09.11. 21:12
1 új fotót töltöttem a "Tondó" műlaphoz
14.07.22. 09:48
ocsovai andrás publikálta "Tondó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.