Miskolc-Egyetemváros, Miskolci Egyetem Egyetemváros
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Asszonyok

Miskolc-Egyetemváros
Miskolci Egyetem Egyetemváros
Az egyetemi könyvtár földszinti előterében látható.

Felállítás1967

Barcsay Jenő (festőművész)
Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2014.07.12. 23:46
A szentendrei Barcsay Jenő mozaik feltöltésekor láttam meg az alkotó adatlapján, hogy a Miskolci Egyetemen is van egy mozaik, amit még meg kellene örökítenie valakinek.
Most remek lehetőségem adódott rá, hogy az ott tartózkodásomkor kimenjek, és megkeressem az egyetemen a mozaikot.
Az egyetemen kapott leírás szerint ez volt az elsőként elkészült ilyen jellegű műve Barcsaynak. A datálás adatainak ellentmondásai abból vannak, hogy valójában a festőművész 1948-ban elkészült a mű terveivel. Ha jól emlékszem, a Kiscelli Múzeumban láttam alig fél évvel ezelőtt.
A könyvtár épülete 1966-ban lett kész (Tolnay Lajos tervezte). A mozaik egy évre rá készült el. A könyvtár kapui észak felé néznek, így ez az alkotás nincs olyan szerencsés helyzetben, mint a szentendrei, amelyik természetes fényt is kap. A szürke sok-sok árnyalatát felhasználva, a kövek nagyságának váltakozásával készült el a mű.
További linkek
Az alkotókról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/barcsay-jeno-14
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csakvari-nagy-lajos-2474

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Beszélgetők" c. alkotás fotói

Alkotók
Barcsay Jenő (festőművész)Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171618
Feltöltve
2014.07.12. 22:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 22:28

"Beszélgetők" c. alkotás fotói

Alkotók
Barcsay Jenő (festőművész)Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171620
Feltöltve
2014.07.12. 22:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 22:29

"Beszélgetők" c. alkotás fotói

Alkotók
Barcsay Jenő (festőművész)Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171621

171623
Feltöltve
2014.07.12. 22:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

171624
Feltöltve
2014.07.12. 22:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 22:30

"Beszélgetők" c. alkotás fotói

Alkotók
Barcsay Jenő (festőművész)Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171625

171626
Feltöltve
2014.07.12. 22:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 22:31

"Beszélgetők" c. alkotás fotói

Alkotók
Barcsay Jenő (festőművész)Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171627

171628

171629
Feltöltve
2014.07.12. 22:32

TundeK62 14.07.12. 22:32

"Beszélgetők" c. alkotás fotói

Alkotók
Barcsay Jenő (festőművész)Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171630

171631
Feltöltve
2014.07.12. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 22:33

Archív fotók

"Beszélgetők" c. alkotás fotói

Az Aracs folyóirat 2014/1 szám 81. oldalán. Balról jobbra: Kabdebó Lóránt, Dobos Marianne, Terplán Zénó, Barcsay Erzsébet, Barcsay Jenő és Zsidai József
Alkotók
Barcsay Jenő (festőművész)Csákvári Nagy Lajos (mozaikkészítő)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
242419
Forrás
http://aracs.org.rs/a-folyoirat/folyoirat-arcivum/aracs-folyoirat-2014/aracs-20141-szam/detail
Évszám
2014
Feltöltve
2016.06.06. 20:10
Képinfó
Alkotó a képen
(Barcsay Jenő)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 16.06.06. 20:10
2014, Archív felvétel
Az Aracs folyóirat 2014/1 szám 81. oldalán. Balról jobbra: Kabdebó Lóránt, Dobos Marianne,...Teljes szövegAz Aracs folyóirat 2014/1 szám 81. oldalán. Balról jobbra: Kabdebó Lóránt, Dobos Marianne, Terplán Zénó, Barcsay Erzsébet, Barcsay Jenő és Zsidai JózsefKevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

16.06.06. 20:10
1 új fotót töltöttem a "Beszélgetők" műlaphoz
14.09.04. 22:37
A "Beszélgetők" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.12. 23:46
TundeK62 publikálta "Beszélgetők" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.