Budapest, V. kerület, Eötvös tér-Belgrád rakpart
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Eötvös tér-Belgrád rakpart
Az Interkontinental Hotel mellett, a Dunakorzón.

Felállítás2014. június 23.

Göröntsér Vera
2014.06.27. 19:38
Találtam egy szobrot, pontosabban zsánerszobrot. Avatása a hét elején /talán nagyon csendben/ történt, a Dunakorzón. A City TV volt ott (Belváros-Lipótváros helyi televíziója), vagyis képet kaphatunk az alkalom kapcsán http://www.citytv.hu/TV_adas/451-City_Hirek

A szobor ajándék. Ivan Volosin ungvári mecénás (aki maga is képzőművészeti iskolát végzett) ajándékozta Ungvár és Budapest városának is.
A történet azzal kezdődött, hogy a kárpátaljai városból megkeresés érkezett 2013-ban a szobor elhelyezése, ill. felajánlása ügyében. A testület tárgyalta az ügyet, a Budapest Galéria részéről szakvélemény is született. Az állásfoglalás nem egyértelműen dicséri az alkotást, konkrét ellenvetés azonban nem volt http://www.belvaros-lipotvaros.hu/_user/tu_dokumentumok/290%20-%202013_12_05_%20-%20KM_El%C5%91terjeszt%C3%A9s%20-%20T-347_2013.pdf Az egyezség megköttetett.

Az Ungváron 2012-ben felavatott változat a festőt ugyanúgy ábrázolja, mint az budapesti alkotáson, a különbség (a riportban elhangzottak szerint) annyi, hogy ott az Ung folyó partját, itt a Lánchidat és a Dunát festi a híres, kárpátaljai származású festő.

Ifjabb Roskovics Ignác (1854–1915) magyar egyházi és zsánerfestő, Roskovics Ignác, id. fia volt. Mint, ahogy a forrásként jelölt cikkben és az alkotás részét képező aktatáska oldalán elhelyezett feliraton is olvasható, monumentális freskókat alkotott, művei megtalálhatók számos európai országban, Magyarországon pl. Szent István Bazilikában, egykor a várban, a Nemzeti Galéria gyűjteményében. További, részletesebb ismertetőként ajánlom a forrás szerinti cikket, vagy a Wikipédiát http://hu.wikipedia.org/wiki/Roskovics_Ign%C3%A1c,_ifj.
Források:
http://www.vistiuz.com/hu/view.php?id=276
További linkek
http://epa.oszk.hu/00000/00009/00105/448-451-roskovics.htm

Kapcsolódó
Roskovics Ignác
Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169954
Feltöltve
2014.06.27. 18:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.27. 18:22

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169955
Feltöltve
2014.06.27. 18:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

169956
Feltöltve
2014.06.27. 18:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO125

169957
Feltöltve
2014.06.27. 18:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

169962
Feltöltve
2014.06.27. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Göröntsér Vera 14.06.27. 18:23

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

A szignó a festő ecseten :)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169958
Feltöltve
2014.06.27. 18:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.27. 18:22
A szignó a festő ecseten :)

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169961
Feltöltve
2014.06.27. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.27. 18:23

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169959

169960

169963

169964
Feltöltve
2014.06.27. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.27. 18:24

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169965
Feltöltve
2014.06.27. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.27. 18:24

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190148
Feltöltve
2014.12.11. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.12.11. 17:44

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190149
Feltöltve
2014.12.11. 17:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.12.11. 17:45

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190150
Feltöltve
2014.12.11. 17:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ35/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.12.11. 17:45

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190151
Feltöltve
2014.12.11. 17:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 14.12.11. 17:46

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Kolodko Mihály szignója
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
240259
Feltöltve
2016.05.13. 19:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.05.13. 19:12
Kolodko Mihály szignója

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

"interaktív" szobor
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271574
Feltöltve
2017.03.26. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8600 S8650 S8630
ƒ650/100 • 1/105 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Agnes Preszler 17.03.26. 09:19
"interaktív" szobor

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508857
Feltöltve
2022.11.14. 16:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:02

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508858

508859
Feltöltve
2022.11.14. 16:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:03

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508860
Feltöltve
2022.11.14. 16:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:03

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508861

517457
Feltöltve
2023.02.25. 10:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/250 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:01

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517458
Feltöltve
2023.02.25. 10:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:01

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517459
Feltöltve
2023.02.25. 10:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/160 • 17mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:01

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540256
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:12
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:12
2022. október

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540257
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:12
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:12
2022. október

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540259
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:12
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:12
2022. október

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540260
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:12
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:12
2022. október

"Roskovics Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540261
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:12
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:12
2022. október
Összesen 31 fotó

Műlap története

23.09.29. 08:12
3 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
23.09.29. 08:12
2 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
23.09.05. 16:27
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
23.02.25. 10:01
3 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
23.02.24. 12:03
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
22.11.14. 16:03
3 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
22.11.14. 16:02
2 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
22.02.13. 12:47
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
20.07.07. 18:06
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
19.10.12. 13:28
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
18.12.29. 13:19
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
18.09.22. 14:00
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
18.07.12. 12:51
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
17.08.11. 09:50
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
17.05.16. 14:06
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
17.04.04. 18:23
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
16.11.11. 09:45
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
16.05.13. 19:12
1 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
15.02.11. 12:10
Megérintettem a "Roskovics Ignác" alkotást
14.12.11. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
14.12.11. 17:45

14.12.11. 17:44
1 új fotót töltöttem a "Roskovics Ignác" műlaphoz
14.06.27. 19:38
Göröntsér Vera publikálta "Roskovics Ignác" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.